Hirdetés

Novák Katalin keddi online sajtótájékoztatóján közölte: az NTP olyan, a világon egyedülálló kezdeményezés, amellyel a fiatal magyar tehetségeket támogatják óvodás kortól egészen felnőtt korig, határon innen és túl egyaránt; évente 350 ezer fiatalt támogatnak, a Nemzet fiatal tehetségei elnevezésű egyéni ösztöndíjban öt év alatt 3700-an részesültek – tette hozzá.

Közöttük van olyan fotós, akinek felvételét a NASA a nap asztrofotójaként publikálta, illetve kutatóorvos, aki a koraszülöttek intenzívterápiás ellátásának korszerűsítésén dolgozik, valamint applikáció-fejlesztő, akinek alkalmazását több mint 10 ezer diák használja, továbbá kiváló művészek és sportolók is – sorolta a miniszter.

Jelezte: az NTP évről évre mintegy egymilliárd forintot kap egyszázalékos felajánlásokból, amit a kormány jelentős mértékben kiegészít; ennek köszönhetően idén már 3,6 milliárd forintból gazdálkodhat a program.

Az NTP támogatja továbbá az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt (OKTV), a felsőoktatási szakkollégiumokat, illetve diákköri konferenciákat – emlékeztetett, majd a program újszerű kezdeményezéseként említette a nemrég meghirdetett Stipendium Peregrinum pályázatot, amellyel annak kedvezményezettjei a világ legkiválóbb egyetemein tanulhatnak állami ösztöndíjjal.

A miniszter tájékoztatása szerint idén ősztől meghirdetik a kifejezetten a vállalkozó fiataloknak szóló Start-ösztöndíjat, amelynek részleteiről később számolnak be.

Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, minden idők legjobb női sakkjátékosa – a Nemzeti Tehetség Program 1 százalék kampány védnöke – a sajtótájékoztatón arról beszélt: ahhoz, hogy a tehetség célba érjen és sikeres legyen, szükség van az anyagi támogatásra, ugyanakkor a dicséretre, biztatásra is.

Egyúttal arra biztatott, hogy a tehetségeket mindenki úgy támogassa, ahogy tudja, „erejéhez mérten szavakkal, tettekkel, anyagiakkal”, illetve a családban is.

Az eseményen Horváth Milán applikáció-fejlesztő, a Nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjasa mutatta be a matematikaoktatáshoz használható, Matinno elnevezésű alkalmazását, majd egy másik ösztöndíjas, Gyárfás Balázs egy rövid darabot adott elő klasszikus gitáron.

Korábban írtuk