Hirdetés

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a videóban hangsúlyozta, hogy a megállapodás nemcsak pénzügyi kérdésekről szól, hanem a magyar gyerekek jelenéről és jövőjéről, valamint arról, hogy „tudunk-e szabadon élni magyarként Európában”. A nagyobbik kormánypárt alelnöke azt mondta: olyan Európában hisz, ahol szabadság van, a tagállamok szabadon dönthetnek arról, hogyan szeretnének élni, ahol nem egyféleképpen lehet gondolkodni, és ahol minden nemzet maga dönthet a jelenéről és a jövőjéről.

A kormány eddig is ellenállt minden olyan „birodalmi törekvésnek”, amely ideológiákat próbált a magyarokra kényszeríteni: nemet mondott a tömeges bevándorlásra, a genderideológiára, ahogy korábban a kommunizmusra is – emelte ki, hozzátéve: a kormány ezt a jövőben is tartani fogja. Az alelnök úgy fogalmazott: „minden csatába úgy megyünk bele, hogy meg kell védenünk a magyar érdekeket, a magyar gyermekek jelenét és jövőjét.” A baloldalnak nincs többsége Magyarországon, megpróbáltak Európában többséget szerezni, de ez nem sikerült – mondta Novák Katalin.

Korábban írtuk