Az NVB pénteki ülésén Szalay Tamás arra kérte a testületet, hogy hivatalos eljárásban keressék meg a hatáskörrel rendelkező szerveket: a nyomozó hatóságot büntetőeljárás lefolytatása érdekében, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is. Az ülésen az NVB tagjai tíz igen szavazattal, egy nem ellenében támogatták, hogy az SMS-ek ügyében feljelentést tegyenek. Ugyanilyen arányban támogatták azt is, hogy az adatvédelmi hatósághoz forduljon a testület.

Hirdetés

Az NVB azért kérte a hatóságok eljárását az „adatlopási ügyben”, mert több beadvány is érkezett a testülethez, amelyben a héten milliós számban kiküldött, névre szóló szöveges üzeneteket kifogásolták az érintettek. A címzettek elsöprő többsége ugyanis nem járult hozzá ahhoz, hogy adataikat politikai kampányok céljára használják fel.

Az elmúlt napokban ismeretlen telefonszámról olyan SMS-eket küldtek ki, amelyekben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is.

Az ügyben felmerült Bajnai Gordon és „Amerikában kiképzett titokminisztere” DatAdat nevű cége titkos és tiltott adathalász-tevékenységének, személyes adatok törvénytelen használatának, valamint tiltott kampányfinanszírozásnak a gyanúja is.

Korábban írtuk