Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (szerk.)
Hirdetés

Láng Zsolt a Facebookon szerdán megosztott levelében az áll, hogy nem kapott választ a korábban megfogalmazott kérdéseire.

Azóta kiderült, hogy a BKV döntéshozóinak már tavasszal feltűnt, hogy a Leisztinger Tamáshoz köthető CR – Facilites Zrt. vállalatbiztonsági kockázatot jelent, mivel a cég a közbeszerzés kiírásakor nem létezett, tulajdonosi háttere offshore, referenciái és alkalmazottjai nincsenek, nyilvános elérhetősége egy gmail levelezési cím – sorolta a politikus, hozzátéve, hogy tudni szeretné ki döntött úgy, hogy ez cég nyerjen, ki ezért a felelős.

Láng Zsolt még hét kérdésre vár választ: ki döntött úgy, hogy a kiírás alatt létrehozott CR – Facilities Zrt. megfelelhet a közbeszerzési kiírás azon kritériumának, amely szerint csak olyan cég indulhat az eljáráson, amelynek az elmúlt három üzleti évben az általános forgalmi adó nélkül számított teljes árbevétele elérte a 160 millió forintot?

„Mikor kezdi meg Főpolgármester úr a botrányos eljárás érdemi kivizsgálását? Van-e megkötött érvényes szerződés a BKV és a CR – Facilities Zrt. között? Ha létezett megkötött szerződés, annak a felmondása mikor történt? Milyen indokkal lett felmondva a szerződés? Ha nincs szerződés, mi alapján fizet kötbért a cég a BKV részére? Teljesítette-e a CR – Facilities Zrt. a szerződésben foglalt kötelezettségét a buszok biztosításával kapcsolatban? Hol van ma a 6 db alacsonypadlós csuklós busz? Mikor és hogyan fogja főpolgármester úr biztosítani a hiányzó pótlóbuszok beszerzését és forgalomba állítását, hiszen hiányuk a koronavírus járvány idején a budapesti utazók egészségét, életét veszélyeztetheti? – kérdezi.

Korábban írtuk