Csalás bűntettének gyanújával indított nyomozást a Mártha Imre vezette Budapesti Közművek (BKM) Zrt. körüli botrány ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – derült ki a rendőrség Magyar Nemzetnek adott válaszából. Az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen zajlik, azaz még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként.

Hirdetés

Az ügyben elsőként Tényi István fordult a hatóságokhoz, illetve az eset nyilvánosságra kerülése után már a fővárosi közművek is úgy nyilatkozott, hogy feljelentést tettek.

Több tízmilliós kamuigazolások

A történet előzménye, hogy, ahogy a lap megírta, a Magyar Nemzethez eljutott belső vizsgálati megállapításokból, dokumentumból arra lehet következtetni, hogy komoly mulasztások és hanyag munkavégzések történhettek a budapesti közművek több projektjénél is.

Az egyik ilyen eset a fővárosi temetői zöldterület fenntartási munkáival kapcsolatos. A feladattal a BKM-hez tartozó temetkezési főigazgatóság ugyanis olyan kertészeti céget bízott meg, amely a feladatát nem teljesítette, ugyanakkor a Harmat Kert Kft. valótlan teljesítési igazolásait elfogadták.

Korábban írtuk

Az ügyben belső vizsgálat is indult, az ezzel összefüggő jelentésben pedig leírták: „A temetői zöldfelületek gondozásához és fenntartásához kapcsolódó munkáinak teljesítésigazolása nem a hatályos szabályozás szerint történt, nem vette figyelembe sem a hatályos jogszabályok, sem a belső szabályozások előírásait.” Megállapították azt is, hogy a temetővezetőktől érkezett nem megfelelő munkavégzést rögzítő visszajelzések ellenére az egyik főosztályvezető száz százalékban leigazolta a vállalkozó által végzett munkákat.

A „munkára” a fővárosi vállalat csaknem hetvenmillió forintot fizetett ki. A dokumentumokból pedig kiderül, hogy a felek ezt a kis „bakit” úgy próbálták elfedni, hogy a jogtalanul leigazolt számlák kifizetését „vagyoneltolódásként” tüntették fel.

A közművek szerint nem történt semmilyen bűncselekmény, aminek némileg ellentmond, hogy a cég felügyelőbizottsága mégis feljelentést tett.

Életveszélyes állapotban a budapesti temetők?

Ide tartozik még, hogy Dódity Gabriella kispesti fideszes politikus hozzájutott egy nyilatkozathoz, amelyet a főváros temetkezési divíziójának egyik kertészeti munkatársa írt alá. „A temetőket a fakidőlések és leszakadó ágak veszélye miatt élet-és balesetveszélyesnek tartom… a fákkal kapcsolatos személyi és vagyoni kárért felelősséget nem vállalok” – áll a nyilatkozatban.

Mindezek mellett a Magyar Nemzet munkatársai a helyszínen járva is szörnyű állapotokat tapasztaltak: sírokra rádőlt fák, szemét és helyenként burjánzó növényzet. Feltűnő volt az is, hogy például a Rákospalotai köztemetőben a város köztisztaságáért felelős munkatársai is besegítettek a sírkertek rendben tartásába, miközben ez nem lenne a feladatuk. A BKM a Magyar Nemzetnek erre azt a választ adta, hogy 2022 és 2023 között utoljára vették igénybe külső cég – esetükben a Harmat Kert Kft. – szolgáltatását a temetői zöldterületek rendben tartására. Ezzel a jövőben a Budapesti Temetkezési Intézet saját munkavállalói foglalkoznak. A cég közölte azt is, hogy a BKM Főkert kertészeti divíziója nem vesz részt a gondozási munkákban, csupán tanácsokkal, szakmai javaslatokkal és „szakmai kontroll” biztosításával járulnak hozzá a sírkertek rendben tartásához.