Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Azt mondta, GDP-arányosan Magyarország az uniós átlagnál kisebb mértékben költ az idősek juttatásaira.

Gyüre Csaba arról beszélt: a nyugdíjasok 31,6 százaléka 100 ezer forintnál kevesebből, kétharmada a férfiaknak fizetett 140 ezres átlagnyugdíjnál kisebb összegből kénytelen megélni, s miközben a nők aránya jóval magasabb a nyugdíjasok között, ők átlagosan 13 ezer forinttal szerényebb juttatást kapnak, mint a férfiak.

Hozzátette, a nyugdíjasok között 2010 óta több mint duplájára, tíz százalékra ugrott a relatív szegénységi küszöb alatt élők aránya, miközben ezt a csoportot az átlagnál másfélszer nagyobb, közel ötszázalékos infláció sújtotta az idei esztendő első negyedévében.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: pártja legalább 50 ezer forintos minimálnyugdíjat, a férfiaknak negyven ledolgozott év után nyugállományba vonulási lehetőséget, igazságosabb gyógyszerár-támogatási rendszert ígér.

Hozzátette, emellett az idősek fogyasztói kosarának drágulását és a reálbérek emelkedését is alapul vevő indexálási rendszert vezetnének be, valamint kiegészítenék azok juttatását, akiknek tisztességesen felnevelt, taníttatott gyermekei Magyarországon dolgoznak, fizetnek adót.