A tiltakozók követelik, hogy a díjat adományozó miniszter vonja vissza a Szaniszló Ferencnek adott elismerést. A követelés hatalmas nemzetközi visszhangot váltott ki, ezért a Demokrata szerkesztősége a Szabad Újságírók Szövetsége (SZUSZ) ügyvivőinek kérésére a méltányosság és igazságosság nevében, a plurális, sokszínű demokrácia védelmében azt javasolja, hogy társadalmi vita keretében legyen vizsgálat tárgya Szaniszló Ferenc elismerése mellett az elmúlt években odaítélt összes Táncsics Mihály-díj, mivel egy állami elismerés értékét alapvetően a közvélemény elismerése vagy éppen elutasítása határozza meg.

Javasoljuk ezért, hogy amennyiben a közvélemény többsége úgy ítéli meg, hogy egy-egy médiaszereplő méltatlan a legmagasabb szakmai elismerésre, a balliberális javaslatot továbbfejlesztve, a miniszter minden ilyen esetben vonja vissza a kitüntetést, akkor is, ha az illető jelképesen már visszadta azt.

Mivel a kitüntetés eddig pénzjutalommal is járt, a SZUSZ álláspontja az, hogy amennyiben a méltatlanná vált újságírók anyagi okokból nem képesek a jutalom visszafizetésére, számukra közadakozást hirdessenek meg az őket pártoló szakmai szervezetek, de a pénzt vissza kell adni. Az így befolyó összegeket pedig a minisztérium fordítsa karitatív célokra.

A Szabad Újságírók Szövetsége és a Magyar Demokrata szerkesztősége nyilvános szavazást indít a www.demokrata.hu oldalon „Ön kitől vonná vissza?” címmel, melyben egyes díjazott újságírók nevét véletlenszerűen kiragadott, jelképes erejű névsorban tünteti fel.

Hiteles tájékoztatásul közöljük a rendszerváltás óta eltelt években Táncsics Mihály-díjat kapott személyek teljes névsorát. Közöljük továbbá a kommunista diktatúra által alapított Rózsa Ferenc-díjasok nevét is. Ez utóbbit az akkori Minisztertanács alapította 1959-ben. Előbb április 4-én, később a Magyar Sajtó Napján, december 7-én azon újságírók kapták, akik „a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel, magas színvonalon tesznek eleget hivatásuknak, munkásságukkal a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban adnak hű képet hazánk és a bennünket körülvevő világ fejlődéséről és gondjairól, őszinte és igényes tájékoztatással, a politikai és a kulturális nevelés eszközeivel is mozgósítanak közös céljainkért (t.i. a szocializmus és a proletár internacionalizmus győzelméért – a szerk.)„. Utoljára 1989-ben adományozták. A következő évben adták át először a Táncsics Mihály-díjat.


Táncsics Mihály-díjas újságírók (1990-2013)

2013

• Szaniszló Ferenc, újságíró

• Novotny Zoltán sportújságíró

• Vertse Márta Ágnes szerkesztő

2012

• Domány András, a Magyar Rádió nyugalmazott munkatársa

• Huzsvár László, nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök

• Németh István, a vajdasági Magyar Szó és a Hét Nap külső munkatársa

• Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója

• Sediánszky János, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió egykori munkatársa

• Széles Tamás, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója

2011

• Bánkúti András, fotóriporter, Heti Világgazdaság

• Friss Róbert, újságíró, lapszerkesztő, Népszabadság

• Knichal Oldrich, újságíró

• Molnár Miklós, író, újságíró

• Ternovácz István, újságíró

• Valkó Mihály, újságíró

2010

• Dr. Báron György filmesztéta, szerkesztő, a Színház és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára

• Fáy Zoltán, a Magyar Nemzet újságírója

• Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője

• Tóth Ákos, a Népszabadság belpolitikai rovatszerkesztője

• Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Zrt. elnöke (2013-ban visszaadta a díjat)

2009

• Dr. Árpási Zoltán, a Somogyi Hírlap főszerkesztője

• Bodor Pál újságíró

• Gera Mihály újságíró, szerkesztő, fotótörténész

• Mélykuti Ilona, a Klub Rádió szerkesztő-riportere

• Szerdahelyi Csongor újságíró, szerkesztő

• Takács István újságíró

2008

• Ács Jenő, a Börtönújság főszerkesztője

• Benda László, a Magyar Televízió vezető külpolitikai szerkesztője

• Lőcsei Gabriella, a Magyar Nemzet szerkesztője

• Molnár István tervező szerkesztő

• Romhányi Tamás, a Népszabadság riportere

• Szunyogh Szabolcs, a Köznevelés című lap főszerkesztője

2007

• Andrassew Iván, a Népszava rovatvezetője

• Balogh László, a Reuters fotóriportere

• Dudás Károly, a vajdasági Hét Nap Szerkesztőség főszerkesztője, újságíró

• Kiss Tibor, a Népszabadság főmunkatársa

• Márványi Péter, a Gazdasági Rádió szerkesztője, műsorvezetője

• Miklián László, a Keresztény Élet Szerkesztőség újságíró főmunkatársa

2006

• Dalos László hírlapíró

• Fenyvesi Félix Lajos költő, újságíró

• Friedmann Endre fotóriporter, az MTI főmunkatársa

• Koloszár Tamás, a Kisalföld vezető újságírója

• Mester Ákos, a 168 óra főszerkesztője

• Nej György, a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője (2013-ban visszaadta a díjat)

2005

• Keleti Éva Balázs Béla-díjas Érdemes Művész, az Europress Sajtó- és Fotóügynökség vezetője

• Krajczár Gyula, a Népszabadság pekingi tudósítója

• Ráday Mihály, a Magyar Televízió főmunkatársa

• Sarusi Mihály, a Magyar Távirati Iroda újságírója

• Szigethy András, a Népszabadság főmunkatársa

• Takács Tibor újságíró

2004

• Illés Sándor író, újságíró, műfordító

• Osztovits Ágnes lapszerkesztő

• Rédei Ferenc fotóriporter (2013-ban visszaadta a díjat)[5]

• Róbert László újságíró

• Szále László publicista

• Varga Ilona rádiós szerkesztő-riporter

2003

• Balázs Géza nyelvész, néprajzkutató, egy. tanár

• Füzesi Magda költő, újságíró, lapszerkesztő

• Harmath Károly ferences szerzetes, szerkesztő, műfordító, könyvkiadó

• Jolsvai András író, újságíró

• László Ágnes újságíró

• Martin József újságíró, lapszerkesztő

2002

• Bálint József újságíró (Magyar Nemzet, Szegedi Élet)

• dr. Kercza Imre főszerkesztő (Somogyi Hírlap)

• Keszeli Ferenc, az MTI pozsonyi tudósítója

• Kósa Csaba író, újságíró

• Kovács K. Zoltán mezőgazdasági szakíró, újságíró, politikus

• Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő, a Távlatok szerkesztője

2001

• Beke György író, újságíró, műfordító

• Feledy Péter riporter

• Nagy Zsóka újságíró

• Obersovszky Gyula író, újságíró

• Pálfai Gábor fotóriporter

• Tngár Tamás újságíró

2000

• Bächer Iván író, újságíró

• Fazekas Valéria újságíró

• Halász Miklós újságíró

• Osskó Judit újságíró, építész

• Rosdy Pál újságíró

• Szalay Zoltán fotóriporter

1999

• Havas Henrik újságíró

• Hemző Károly fotóművész, fotóriporter

• Kormos Valéria újságíró

• Matuska Márton író, újságíró

• Nagy N. Péter újságíró

• Staar Gyula újságíró, pedagógus

1998

• Bolgár György újságíró, költő (2013-ban visszaadta a díjat)

• Dlusztus Imre újságíró, sportvezető

• Keresztény Gabriella újságíró

• Rangos Katalin újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

• Révész Sándor író, újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

• Zalai István újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

1997

• Barabás Péter újságíró

• Érdi Sándor újságíró

• Flesch István újságíró, tudósító

• Kocsi Ilona újságíró

• Lengyel Zoltán főszerkesztő

• Szombathy Zoltán újságíró, szerkesztő

1996

• Antal Anikó újságíró

• Berta Béla újságíró

• Buják Attila újságíró

• Horváth Dezső újságíró

• Kipke Tamás író, újságíró

• R. Székely Julianna újságíró

1995

• Ágoston István szerkesztő, stúdióvezető

• Fenyő Béla újságíró

• Leskó László újságíró, szociográfus

• Németh Péter újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

• Szegvári Katalin szerkesztő-riporter, újságíró

1994

• Bernát György rádiótudósító

• Herczeg János matematikus, lapszerkesztő

• Kopper Judit szerkesztő

• Kopreda Dezső főszerkesztő

• Tanács István újságíró

1993

• Bánki András újságíró

• Bertha Bulcsu író, publicista

• Bölcs István újságíró, filmesztéta

• Füzes Oszkár újságíró

• Szegő András újságíró

1992

• Apáti Miklós író, kritikus, költő

• Boda István író, költő, újságíró

• Déri János újságíró

• Kereszty András író, újságíró

• Kocsis Györgyi újságíró

• László György újságíró

1991

• Gádor Iván újságíró

• Hardy Mihály újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

• Kepes András újságíró, tv-riporter

• Lengyel Nagy Anna újságíró

• Magyar Ferenc újságíró

• Tamás Ervin újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

1990

• Árkus József újságíró, író, humorista

• Bálint György kertészmérnök, újságíró, főiskolai tanár

• Győrffy Miklós újságíró, rádióriporter, főiskolai tanár

• Horváth Zoltán újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

• Köröspataki Kiss Sándor pedagógus, újságíró, műfordító

• Megyesi Gusztáv publicista,

• Pünkösti Árpád író, újságíró (2013-ban visszaadta a díjat)

Rózsa Ferenc-díjas újságírók (1959-1989)

1960

ÁRKUS István újságíró

BAKTAI Ferenc újságíró

DUTKA Mária újságíró

GRANDPIERRE Lajos író, újságíró

RÉNYI Péter újságíró, kritikus

RUFFY Péter író, újságíró

1961

ALMÁSI István újságíró

GEDEON Pál újságíró, lapszerkesztő

GYURKÓ Géza újságíró

KOMLÓS János író, újságíró, humorista

RANDÉ Jenő újságíró, diplomata

SÓLYOM József újságíró

1962

BARÓTI Géza újságíró

HÁMORI Ottó író, újságíró

HORVÁTH József újságíró

MIHÁLYFI Ernő újságíró, műkritikus, politikus

SZEPESI György rádióriporter, újságíró, sporttudósító

VETŐ József újságíró

1963

FÖLDES István újságíró

GYÖRGY István újságíró

LŐKÖS Zoltán újságíró

LUKÁCS József filozófus, egy. tanár

PETHŐ Tibor újságíró

SIMONFFY Géza újságíró

1964

FODOR Gábor újságíró

GARAM József újságíró, közgazdász

KALMÁR György közgazdász, újságíró

PÁLFY József újságíró

SÁRKÖZI Andor újságíró

SZENTKIRÁLYI János újságíró

1965

ÁCS Vera műfordító

ANTALFFY Gyula újságíró, művelődéstörténész

BAJOR NAGY Ernő újságíró

DEMETER Imre író, színikritikus

KÉKESDI Gyula újságíró

MÁTÉ György újságíró

POLGÁR Dénes újságíró

1967

BOLDIZSÁR Iván újságíró, író

FEHÉR Pál, E. újságíró

FÖLDES György újságíró, lapszerkesztő

GERŐ János író, újságíró

KRISTÓF Attila író, újságíró

MACSÁRI Károly újságíró

RÓZSA László újságíró

SALGÓ László újságíró, történész

1969

BÁNYÁSZ Béla újságíró

IPPER Pál újságíró, diplomata

LUKÁCS László sportújságíró

LUKÁCS Sándorné újságíró

MEGYERI Károly riporter

ORDAS Nándor újságíró, lapszerkesztő

RÉTI Ervin újságíró

VÁRHELYI Tamás újságíró

1971

BARCS Sándor újságíró, sportvezető, politikus

KIS Csaba újságíró

MIKES György újságíró, humorista

NÉMETI Irén újságíró

SEBES Tibor újságíró

SZABÓ László újságíró, magánnyomozó

SZEKULITY Péter újságíró

TÁBORI András újságíró

VITRAY Tamás tv-riporter, újságíró

1972

BUZÁSI János újságíró

FODOR László újságíró

KOMJÁT Irén újságíró

MATUZ Józsefné újságíró

NEMES György író, újságíró

RÓBERT László újságíró

VÁRKONYI Tibor újságíró

1974

CZIFRUSZ János újságíró

MÁTRAI BETEGH Béla újságíró, kritikus

RÁCZ Lajos újságíró

SOLTÉSZ István újságíró

SUGÁR András újságíró

VAJDA Péter újságíró

ZSIGMONDI Mária újságíró

1975

ÁRKUS József újságíró, író, humorista

BOROS Lászlóné újságíró

BURJÁN Sándor újságíró

JÁVORI Béla újságíró

MÁRTON Anna újságíró

RAJCSÁNYI Károly író, újságíró

SZEMES Piroska újságíró

VÁRNAI Ferenc újságíró

VÉRTESSY Sándor újságíró

1977

BAJNOK Zsolt újságíró

CHRUDINÁK Alajos újságíró

KOVÁCS Jenő újságíró

KOVÁCS Judit író, újságíró

LÓZSY János újságíró, zenekritikus

MITZKI Ervin újságíró

1978

HAJDÚ János újságíró, politikus

KONCZ István újságíró, költő

KÖVES Tibor újságíró

PAIZS Gábor újságíró

RAJK András újságíró, kritikus

RAPCSÁNYI László újságíró, szerkesztő

VÁRKONYI Margit újságíró

VIGOVSZKI Ferenc újságíró, fotóriporter

1979

BÁN Béla újságíró

BERTA Béla újságíró megosztott

BUZÁS Andor újságíró, költő megosztott

CSATÁR Imre újságíró

ÉLIÁS Béla újságíró

FÁBIÁN Ferenc újságíró

GÁRDOS Miklós író, újságíró

GERENCSÉR Miklós író, újságíró

KISPISTA István író, újságíró megosztott

PERJÉS Klára újságíró

SIMON Ferenc újságíró megosztott

VASS Ottó újságíró megosztott

1980

DOBSA János újságíró

DOLECSKÓ Kornélia újságíró

GOMBÓ Pál újságíró, lapszerkesztő

MATOLCSY Károly újságíró

MÉSZÁROS Ottó újságíró

VÉRTES Éva újságíró

1981

HELTAI András újságíró

HORVÁTH J. Ferenc újságíró

KOPKA János újságíró

PETRESS István újságíró, rádiós műsorvezető

VADÁSZ Ferenc író, újságíró

ZSOLT Róbert újságíró, röplabdázó

1982

BALÓ György újságíró

MÁRKUS Gyula tudósító

ÓNODY György újságíró

SULYOK Katalin újságíró, író

SZÁNTÓ Jenő újságíró

VARGA György újságíró, közgazdász

1983

BÁNKÚTI Gábor újságíró

BERNÁTH László újságíró, kritikus

GÖMÖRI Endre újságíró

IGLÓI Zoltán újságíró

MÁRIÁSSY Judit forgatókönyvíró, újságíró

NEMES János újságíró

SÁGI Ágnes újságíró

SZABÓ L. István újságíró

1984

BÉNYEI József költő, újságíró

FEKETE Sándor irodalomtörténész, író, újságíró

KOROMPAI Erik szerkesztő

KOVALIK Károly újságíró

PETERDI Pál újságíró

PIRITYI Sándor újságíró, biztonságpolitikai szakíró

SZÉCSI Éva főmunkatárs

TÓTH Benedek újságíró, író

AVAR János újságíró

1985

BENDA László újságíró

DIÓSDI László újságíró

ECK Gyula újságíró

FARAGÓ Jenő újságíró

FÖLDES Anna irodalomtörténész, kritikus, újságíró

FÖLDI Iván újságíró

GÁCH Marianne újságíró

PÁLOS Tamás újságíró

SZÁNTÓ Miklós újságíró, szociológus

1986

BÁLING József újságíró

BARACS Dénes újságíró, tudósító

BENEDEK Miklós újságíró

BOKOR László filmrendező, újságíró, politikus

BOSSÁNYI Katalin újságíró, gazdaságszociológus

EÖTVÖS Pál újságíró, lapszerkesztő, politikus

GYULAI István közgazdász, újságíró

HÁRI Sándor újságíró

HARMAT Endre újságíró

HORVÁT János újságíró

KESERÜ Ernő újságíró

KULCSÁR István újságíró, rádiótudósító

PINTÉR Dezső újságíró

SÁNDOR István újságíró

SZÁSZI József újságíró

SZATHMÁRI Gábor újságíró

SZÉL Júlia újságíró, riporter

1987

BORBÉLY Pál sportújságíró, kosárlabdázó

CSERHALMI Imre író, újságíró

FARAGÓ Vilmos újságíró, kritikus

FOLLINUS János újságíró

FRIEDMANN Endre fotóriporter, fotóművész

KOCSIS Tamás újságíró

NAGY Jenő titkár

SZAPUDI András újságíró, író

1988

ACZÉL Endre újságíró

BENEDEK István Gábor író, újságíró

BURGET Lajos író, újságíró, lapszerkesztő

MESTER Ákos újságíró

NOVOTNY Zoltán újságíró

RITTER Aladár újságíró, újságtervező, sajtótörténész

SZÉKELY Julianna, R. újságíró

1989

BARÁT József újságíró

FÖLDESI József újságíró

LÁZÁR István újságíró, szociográfus

VINCE Mátyás újságíró

ZAY László újságíró