Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

A politikus azt mondta, ahogy megváltozik a világon belüli erőegyensúly, a nyugati világ – amely hagyományosan domináns pozícióban volt, de már talán nem annyira mint korábban -, a blokkosodásban, a hidegháborús logika visszatérésében látja a kiutat.

„Szerintünk ez nem jó stratégia (…), alternatív vonalon kell járni, mi a blokkosodás helyett az összekapcsolódásban, a konnektivitásban hiszünk” – jelezte Orbán Balázs.

Hozzátette: a gyakorlatban ez azt jelenti: nekünk mindig a béke híveként kell ebben a világrendbeli átrendeződésben fellépni, kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködések megtalálására kell koncentrálni, és ki kell használni azt a felhajtóerőt, azt a lehetőséget, ami Magyarországban van földrajzi elhelyezkedése, történelmi adottságai és gazdasági szerkezete miatt. Ennek a részleteit taglalja az új könyve – mondta.

Az együttműködésről a politikus a könyvbemutató kapcsán a közmédiának azt mondta: a hagyományos szövetségi rendszereink, a NATO és az Európai Unió nagyon fontosak, de egyre fontosabbak ezek mellett – és nem ezek alternatívájaként – a más, több országot is tömörítő együttműködések, mint például az Egy övezet, egy út Kínával folytatott együttműködés, vagy a türk, tehát török eredetű országokkal való együttműködés.

Korábban írtuk

Orbán Balázs meggyőződésének adott hangot, hogy a világ többpólusúvá válik, s ebben Magyarországnak a saját útját kell járnia, „saját érdekeinkből kifejtve kell minden pólussal megfelelő mélységű és minőségű kapcsolatot kialakítani, és egyfajta egyensúlyt felépíteni”, ezáltal lehet „egy békés, gazdasági fejlődést hozó időszakot elindítani”.

A miniszterelnök politikai igazgatója kitért Oroszország szerepére is és azt mondta, Oroszországot nem izolálni kell, hanem egy pragmatikus együttműködést kialakítani vele, jelen pillanatban elsősorban az energetika területén. Orbán Balázs szerint Oroszországot a világkereskedelem részévé, az európai és ázsiai kereskedelem egyik font szereplőjévé kell tenni.