Fotó: képernyőkép
Hirdetés

A Brüsszelben tartózkodó kormányfő videójában elmondta: megvolt az utolsó kör a magyar delegáció termeiben. Összejöttek azok a miniszterelnökök, akik a végső döntést meghozták.

„Lefutottuk az utolsó kört is” – fogalmazott, hozzátéve: megvan a megegyezés.

A Facebook-ra feltöltött videóban látható, ahogy Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Mark Rutte holland kormányfő és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke egyeztetnek.

Orbán Viktor azt mondta: „mindenki az utolsó lapját is kijátszotta, minden tétet megtett, az ítélet megszületett”. Úgy értékelt: „a legvisszafogottabban is azt kell mondjam, hogy győzött a józan ész”.

„Győztünk, mert nehéz időkben, mint a járvány, a gazdasági válság, nincs ideje annak, hogy most folytassunk le olyan ideológiai, politikai vitákat, amik hátráltatnak bennünket a cselekvésben” – jelentette ki, hozzátéve: „győzött a józan ész”, mert végül is Európa egységét ezzel a döntéssel sikerült megőrizni.

Győzött a józan ész. Megvédtük a magyarok pénzét // Common sense has prevailed. We have defended the Hungarian funds

Győzött a józan ész. Megvédtük a magyarok pénzét // Common sense has prevailed. We have defended the Hungarian funds

Posted by Orbán Viktor on Thursday, December 10, 2020
Korábban írtuk

Ugyanakkor – mint kiemelte – mindenki tudatában van annak, hogy most egy szakasz zárult csak le. Vannak az asztalon olyan javaslatok, amelyek nem fognak tetszeni számos tagállamnak, például a magyaroknak sem – mondta a kormányfő, példaként említve a migrációt és a családellenes Brüsszel által eltervezett intézkedéseket.

„Lesz még baj bőven, de ma három dolgot mindenképpen elértünk” – hangsúlyozta.

„Megvédtük az európai alkotmányt, nem engedtük, hogy azt megkerüljék. Elhárítottuk azt a veszélyt, hogy költségvetési eszközökkel rákényszerítsenek a magyarokra olyan döntéseket, amiket mi nem akarunk meghozni és nem akarunk elfogadni. És végül megvédtük a magyarok pénzét, amely a következő évek gazdasági fejlődésénél jól jön majd” – fejtette ki Orbán Viktor.

„Szép esténk volt” – mondta a miniszterelnök, megjegyezve: be lehet hűteni a pezsgőt.

Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült // We have defended the interests of Hungary, D-Day was a success!

Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült // We have defended the interests of Hungary, D-Day was a success!

Posted by Orbán Viktor on Thursday, December 10, 2020

Megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára

A Lengyelország brüsszeli uniós képviseletén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt követően nyilatkozott, hogy az Európai Tanács csúcsértekezletén megállapodás született az unió hosszútávú költségvetéséről és a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról.

A kormányfő nyilatkozatában hangsúlyozta, az elért eredményeknek nagyobb horizontja van, mégpedig az Európai Unió egységének megvédése. A megállapodás jó eredményt jelent Európa jövője szempontjából, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió csak nemzetek közösségként tud működni – emelte ki Orbán Viktor. Szavai szerint a vita nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt. A megállapodás egyértelművé tette azt is, hogy az Európai Unió a nemzetek és az államok közösségét és szövetségét jelenti.

„Elvégeztük a feladatunkat legjobb tudásunk szerint, most a nemzeti palamentek feladata, hogy megvitassák és elfogadják azt, amit elértünk” – fogalmazott. Aláhúzta, a megállapodás az európai szerződések védelmét jelenti, a mechanizmust nem lehet politika célokra használni. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy a csütörtökön elért megállapodást csak a tagállami vezetők egyhangúsága mellett lehet megváltoztatni. Elmondta, azt is, hogy a vétó nem a politikai törekvések kifejezésének eszköze, hanem az európai szerződésekben rögzített törvényes és jogos eszköz. Orbán Viktor azt is közölte, Magyarország élni fog azzal a jogával, hogy a jogállamisági mechanizmusról szóló rendeletet az Európai Unió Bírósága elé viszi annak megállapítására, hogy összefér-e az uniós joggal.

„Szeretem az országomat, szeretem a népét, s ha bármilyen eredményt érünk el, az csak annak köszönhető, hogy motiváltak vagyunk és céltudatosak” – fogalmazott. A magyar egy nagyszerű nép, amely megérdemli, hogy tisztességesen bánjanak vele – tette hozzá Orbán Viktor. Mateusz Morawiecki az elért eredményről azt mondta, az a visegrádi négyek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia) közös munkáját dicséri, és a lojalitás egyértelmű jelzését küldi a visegrádiak mellett minden európai partner számára.

Kiemelte, a megállapodás erősebb jogi garanciákat biztosít a jogállamisági mechanizmust illetően, mint a javaslat két héttel ezelőtti változata a nehéz és feszültséggel terhelt tárgyalásokat megelőzően. A lengyel miniszterelnök megerősítette, Lengyelország követi Magyarországot a tekintetben, hogy az uniós bíróság véleményét kéri a mechanizmus európai szerződéssekkel való összeférhetőségét illetően. Közölte, hogy még nem döntötték el, hogy a keresetett külön, vagy együtt nyújtja-e be a két ország.

„Jogunk van ehhez, így fogunk tenni” – tette hozzá Morawiecki. A csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett uniós csúcstalálkozón megállapodás született az Európai Unió következő többéves költségvetésről, a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról, valamint az uniós kifizetésekhez kötött jogállamisági mechanizmusról.

Információk szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás a rendelethez olyan záradékot csatol, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

„Magyarország érdekeit megvédtük, a partraszállás sikerült!” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök este Facebook-oldalán.

A kormányfő elmondta: lezárták az utolsó kört is és egymás tenyerébe csaptak. A megállapodás megszületett:

„Magyarország érdekeit megvédtük” – tette hozzá.

„Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta videóját Orbán Viktor.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtök este a Twitteren jelentette be, hogy megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján.