Hirdetés

Harangozó Tamás (MSZP) a rezsicsökkentés átalakítása mellett arról beszélt, hogy az árstopokat fenn kell tartani, sőt ki kell terjeszteni más termékekre is, de csak akkor, ha a kormány hajlandó lemondani a mostani adóztatási szintről.

Orbán Viktor kifejtette: ha az átlagfogyasztásig nem támogatná a kormányt az energiafogyasztást, Magyarországnak a legsúlyosabb szociális katasztrófával kellene szembenéznie. A rezsicsökkentés jó intézményrendszer, és egy jó eszközrendszert nem kritizálni kellene, hanem inkább erősíteni – jelentette ki.

Kitért rá: az ársapkáka nem lehet kivezetésni addig, amíg az infláció érezhetően és hosszabb távon is biztatóan csökkenni nem kezd. Ha pedig az áfát csökkentik, az így keletkező megtakarítás nem árcsökkenés formájában a vásárlókhoz, hanem a kereskedőkhöz kerül – mondta.

Korábban írtuk

Harangozó Tamás elmondta: emelkedtek az energiaárak a KSH adatai szerint. Az áfacsökkentésre pedig a hatósági árnál érintett termékeknél lenne szükség – tette hozzá.

A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy a háztartások 67 százaléka az áram esetében és 78 százaléka a gáz esetében csak rezsicsökkentett árat fizet.