Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök viszonválaszában Gyurcsány Ferenc (DK) felszólalására reagálva közölte: tévedés, hogy Magyarország bárki ellen háborút folytatna, leginkább a nemzeti együttműködés rendszerét próbálják megteremteni Magyarországon és Magyarország körül is. Közölte: közelebb jutottak az erős Magyarországhoz ahhoz képest, amilyen állapotban az ország Gyurcsány Ferenc kormányzása idején volt.

Elmondta, Magyarország nem kér abból a házastársi tervből, hogy visszahozzák a Gyurcsány-korszakot, legfeljebb most nem a férj nevén. Magyarország nem szeretne újabb Gyurcsány-korszakot, „akárhogy is hívják”. Magyarország nem kér újra abból a korszakból, amiből csak hosszú évek verejtékes munkájával tudta kiküzdeni magát.

Ismerethiányosnak tartotta a Jobbik frakcióvezetőjét Magyarország energiafüggetlenségével kapcsolatban. Elmondta: 2010-ben csak két interkonnektor volt, a háború kitörésekor viszont már hat, így hat alternatív forrásból is energiához tud jutni Magyarország.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy nem az a vita tárgya, milyen béke legyen az orosz-ukrán háborúban, az a második lépés. Az első lépést úgy hívják, tűzszünet.

Korábban írtuk

Azt kérdezte az ellenzéki képviselőktől, miért propagálják folyamatosan százezerszámra vendégmunkások behozatalát. Hozzátette: tartsák hatályban azt a törvényt, hogy csak annyi vendégmunkás jöhet be az országba, amennyi betöltetlen álláshely van.

Az LMP frakcióvezetőjének azt mondta, nemzeti konszenzus geopolitikai kérdésekben nagyon nehéz, de nem zárkózik el előtte. Elmondta, a nyugati világban a külpolitikát ideológiai alapokra, értékekre helyezték, az európai értékek a háború, a gender és a migráció támogatásáról szólnak. Magyarország a háborúval szemben a békét, a genderrel szemben a hagyományos családmodellt támogatja és a migrációt rossz dolognak tartja – mondta.

A kormányfő szerint a háború végeredménye nem kívánságműsor és szamárságnak nevezte, hogy Oroszország katonai erővel eljut Magyarország keleti határáig. Úgy fogalmazott, nincs olyan forgatókönyv, amely odavezetne, hogy Magyarországnak és Oroszországnak újra közös határa legyen, mert Magyarország a NATO tagja.

Svédország NATO-tagságáról azt mondta, az nem érdekli a kormányt, milyen filmeket készítenek, de az igen, mit tanítanak a svéd gyerekeknek az iskolában Magyarországról, ugyanis az az állami politika kérdése.

Úgy értékelte, nem sürgeti semmi Magyarországot a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásával kapcsolatban. Svédország biztonságát semmi sem fenyegeti, a svéd-magyar kapcsolatoknak egyetlen stratégiai eleme sincs, ami sérülést szenvedne, hogy ha Magyarország kiköveteli magának a tiszteletet Svédországtól és csak utána hajlandó támogató döntést hozni – fogalmazott.

Orbán Viktor szerint az amerikai kapcsolatok miatt nem a kormánypártoknak, hanem az ellenzéknek kellene magyarázkodnia. Az amerikai kormány pénzt adott a magyar ellenzéki pártoknak, hogy kormányra kerüljenek – hangsúlyozta, hozzátéve, a magyar külpolitika kész az együttműködésre a mindenkori amerikai adminisztrációval függetlenül annak pártállásától.

A családtámogatásokról szólva azt mondta, nem lesz olyan pillanat, amikor a csok megszűnik és nem lép a helyére valamilyen más támogatási forma. Jelezte, a falusi csok megmarad, megemelik az értékhatárát, a városi csok azonban már nem elegendő, új dolgot kell indítani és januártól el is indítják.

A szocialista frakcióvezető szavaira reagálva szólt arról, hogy nő a dolgozó emberek száma és azért küzdenek, hogy év végére a reálbérek éves összevetésben ne csökkenjenek, 2024-ben pedig jobban nőjenek, mint az infláció. Jelezte azt is, hogy a nyugdíjasoknak oda fogják adni azt az összeget, ami az infláció mellett a megélhetésükhöz szükséges.

Az uniós forrásokkal kapcsolatban azt kérte az ellenzéki képviselőktől, legalább a tanárok béremelését támogassák. A tanárok fogják ellopni azt a pénzt, amit Brüsszelből oda kellene adni a tanároknak? – firtatta.

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy ma Magyarországon 140 ezer ember dolgozik a járműiparban, így nagyjából ötszázezer ember megélhetése függ ettől. 2035 után a jelenleg Magyarországon működő autógyárak nem működhetnek, ezért technológiaváltásra van szükség – mondta. Hozzátette: ha lesz akkumulátorgyár az autógyár mellett, akkor lesz autógyári munka.

Akik az akkumulátorgyárak ellen érvelnek, a mai gépjárműgyártó kapacitás ellen érvelnek – mutatott rá. Orbán Viktor közölte, Magyarországnak az az érdeke, hogy legszigorúbb környezetvédelmi szabályok betartásával, a lakosság minden félelmére higgadt, nyugodt választ adva megmentse a gépipari kapacitásokat, amelyek révén ma az emberek a kenyerüket keresik.

A miniszterelnök elmondta: ha szükség van rá, a vízmennyiséget a csatornarendszeren keresztül bárhova el lehet vinni. Magyarország ma nem szenved semmilyen vízhiányban és hogyha az igény nő, akkor képes a növekvő igényt kielégíteni – mondta, hozzátéve, a Duna vízhozama öt másodperc alatt többet hoz, mint egy akkumulátorgyár egész éves szükséglete.

Semmilyen szempont nem támasztja alá, hogy Európa legmodernebb technológiáját Magyarországon ne honosítsák meg – jelentette ki.

A Momentum frakcióvezetőjének felszólalására azt mondta, úgy látta, az ő hozzászólása reménytelen küzdelem az értelemmel, és ezzel nem tud mit kezdeni, szurkol neki.