Orbán Viktor azt írta az egyházi vezetőnek, hogy mély aggodalommal értesült a történtekről, és valódi megkönnyebbülést jelentettek számára az újabb hírek, melyek szerint az érsek már nincs közvetlen életveszélyben.

Hirdetés

A miniszterelnök felidézte Jean-Clément Jeanbart 2017-es budapesti látogatását, amelyre – mint írta – szívesen emlékezik vissza. Orbán Viktor biztosította a szíriai görögkatolikus vezetőt, hogy Magyarország a mostani súlyos megpróbáltatások során is a közösségük mellett áll.

A magyar kormány saját erejéhez mérten mindent meg fog tenni azért, hogy segítséget nyújtson a túléléshez és az újrakezdéshez. Kegyelettel emlékezünk az áldozatokra, imádkozunk azokért, akik elvesztették szeretteiket, otthonukat – fogalmazott a kormányfő.

Korábban írtuk