Hirdetés

A kormányfő a közösségi oldalán csütörtök este közzétett videóban elmondta: úgy látja, hogy a mai napon átlépi a 450 ezret a Magyarországra érkezett menekültek száma. Pintér Sándor belügyminiszterrel végig járták azokat az intézményeket, rendőri és katasztrófavédelmi intézményeket, amelyek kulcsszerepet játszanak a menekültek ellátásban.

A kormányfő hozzátette: azt látja, hogy a koordináció jól működik.

„A mostaninál nagyobb számú menekült koordinált elhelyezésére és ellátására is képesek vagyunk. Köszönetet is mondok a rendőreinknek és a katasztrófavédelem munkatársainak”

– mondta. Orbán Viktor megemlítette azt is, hogy ellátogattak a kisvárdai kórházba. A krími háború idején is ezt a kórházat jelölték ki az esetleges sebesültek ellátása céljából, most is kijelölték, ha beteg menekültek érkeznek, akkor ebben a kórházban látják el őket. Fölkészült a személyzet, hogy a mainál nagyobb számban is el tudja látni a bajbajutottakat – hangsúlyozta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Orbán Viktor miniszterelnök határszemlét tart a csengersimai magyar-román határállomáson 2022. március 16-án

„Kisvárda környékén sok a menekült és rengeteg a gyermek. Köszönetet mondok a kisvárdainak, akiknek nagy a szívük és nagyon sok gyermeket helyeztek el a városban. Úgy látom, hogy a következő hetekben is képesek leszünk arra, hogy minden bajbajutottnak segítséget nyújtsunk”

– mondta Facebook-oldalán közzétett videójában Orbán Viktor.

Korábban írtuk