Hirdetés

Az oltási akció keretében, szűk két hét alatt péntek hajnalig egymillió oltást adtak be, 800 ezren a vakcina harmadik adagját vették fel, 115 ezren pedig az első oltásban részesültek. Az elmúlt két hétben jelentős mértékben nőtt a magyar emberek biztonsága – mondta a kormányfő.

Eddig 2 millió 600 ezer harmadik oltást adtak be Magyarországon, amivel hazánk az első helyen van az uniós országok között. Magyarországon a lakosság 27 százaléka részesült a megerősítő oltásban, míg az uniós átlag 10 százalék – hangsúlyozta Orbán Viktor. Hozzátette, a legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak és a szeretteinknek adhatunk, az az, hogyha beoltatjuk magunkat.

Hat hónap után csökken az oltóanyag hatása

A tudomány mai állása szerint hat hónap után csökken az oltóanyag hatása, ezért a kormány személyesen – e-mailben, levélben vagy sms-ben – keresi fel azokat, akiknek csökken a védettségük, és minden településen oltási akciónapokat fognak szervezni – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök. A kormányfő az oltási akciónapoktól azt várja, hogy a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki. Emlékeztetett: a harmadik oltással a védettségi szint ismét 90 százalék fölé emelhető.

Kijelentette: eddig fantasztikusan küzdött mindenki, az orvosok, az ápolónők, a háziorvosok, a besegítő rendőrök, katonák és a védekezést szervező államigazgatásban dolgozók is. Úgy értékelt: nagy teher volt rajtuk, de nem roppantak össze, a magyar egészségügyi kapacitás jól állja a sarat. Felhívta a figyelmet arra: Ausztriában például azért kell bezárni, mert a vírusjárvány esetén az ellátásba bevonható ágyak száma jóval kisebb, mint Magyarországon.

A pedagógusok oltásával kapcsolatban leszögezte: a szülők részéről jogos elvárás a pedagógusok felé, hogy tegyenek meg ők is mindent a gyerekek egészsége érdekében, vagyis vegyék fel az oltást. Úgy vélte: a pedagógushiány nem kellemes dolog, de ha a gyerekek komolyan megbetegednek, az még sokkal nagyobb baj.

Az omikron vírusvariánsról Orbán Viktor azt mondta: a tudományos közösségnek nincs még általánosan elfogadott álláspontja arról, hogy ez mennyivel veszélyesebb és mennyivel terjed gyorsabban, ugyanakkor úgy látja, hogy az első-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns ereje indokolt. „De hát aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza. (..) Mi is így vagyunk, jobb az óvatosság” – jegyezte meg.

Egyszer már bevált a népszavazás

A gyermekvédelmi népszavazásra áttérve a kormányfő kijelentette: a népszavazás egyszer már bevált, hiszen a bevándorlás ügyében Brüsszel „szinte legyűrt bennünket”, de a voksolással pozícióinkat megerősítettük. Az akkori népszavazásnak köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt azóta – mutatott rá.

„Újra ezt kell tennünk gyerekeink jövője érdekében” – emelte ki, megjegyezve, egyáltalán nem érdekli, mit mondanak Brüsszelben a gyermekvédelmi törvényről, s azt sem szeretné, ha a Velencei Bizottság beleszólna abba, a magyarok hogyan neveljék gyerekeiket.

„Saját eszünk után kell menni” – jelentette ki, hozzátéve: „van Nyugat-Európában egy őrület (…) egy hullám, egész egyszerűen nem tartja tiszteletben a szülőknek azt a jogát, hogy a gyermekek emberré nevelése, ideértve a szexuális nevelés kérdését is, a szülők a kizárólagos joga”. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány egyedül nem tudja megvédeni az érdekeit, csak „ha a magyarok újra felsorakoznak mögötte”.

Úgy vélte: az emberek politikai figyelmét leköti a járvánnyal és az energiaválsággal való küzdelem, de emögött zajlik egy másik, „a hosszabb távú jövőnkről szóló elkeseredett küzdelem a gyermekeink lelkéért, gondolkodásmódjáért, vagyis a jövőért”.

Brüsszel zsarolja Magyarországot

Kiemelte: Brüsszel a gyermekvédelmi törvény ügyében zsarolja Magyarországot az uniós pénzekkel, de ezt a vitát meg fogjuk nyerni, a pénzek ide fognak érkezni, addig is a költségvetés megelőlegezi őket, tehát a gazdaság fejlődésében törés nem lesz.

Ez szerinte egy „idegjáték is”, a másik oldal fenyeget, túlerőben van, de – folytatta – „ha mi magyarok kitartunk, akkor épp úgy, mint a bevándorlásban, a gyerekeink nevelésének az ügyében is győzni fogunk”. Megjegyezte: ha nem lenne ez az ügy fontos, akkor Brüsszel „nem csinálna ekkora balhét belőle”.

Orbán Viktor azt mondta, Brüsszel azért akar beavatkozni a jövő évi Magyarországi választásokba, hogy a bevándorlás, energiaáremelés vagy éppen a gyermekek nevelése ügyében akadálytalanul tudja érvényesíteni a szándékait. Brüsszelben olyan kormányt akarnak Magyarországon, amely csak annyit mond, hogy „jawohl” – mondta.

Az energiaárak kérdésére áttérve megerősítette: a kormány úgy döntött, hogy 33 ezer kisvállalkozónak és az önkormányzatoknak is lehetőséget ad, hogy belépjenek egy kedvezőbb árkategóriájú díjszabásba. Azt, hogy ebbe Budapest és Hódmezővásárhely is belépne, úgy kommentálta: „amikor egy önkormányzatról gondolkodunk, sosem a vezetőkre kell csak gondolni, hanem az ott élő emberekre. Szerintem a budapestieknek is, meg a hódmezővásárhelyieknek is az a jó, ha az emberek kevesebbet fizetnek az áramért, meg a gázért. (…) Örülünk, ha segíthetünk”.

Kitért arra is: az ebből fakadó költségeket elsősorban a nagy nemzetközi cégeknek kell lenyelnie, de a Magyar Villamos Műveknek is kell majd veszteséget elkönyvelnie. A kormány és az ellenzék vitáját az energiaárakról a kormányfő úgy összegezte: a kormányoldal azt akarja, hogy az emberek kevesebbet fizessenek az áramért, a gázért és a benzinért, a baloldal meg azt, hogy többet.

Korábban írtuk