Cikkünket frissítjük!

Hirdetés

Már a kirobbanásakor is az volt magyar álláspont, hogy aligha lesz nyertese az ukrajnai háborúnak, ennek a háborúnak nincsenek és nem is lesznek nyertesei – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kormányfő azt mondta: a győzelemről vagy vereségről szóló nyugati elmélkedés valójában a háború hamis dilemmája.

Hozzátette, Oroszország beleütközik egy falba, mert a NATO fegyverrel és pénzzel látja el Ukrajnát, és csak a nyugatiakon, valamint az amerikaiakon múlik, mennyit pénzt hajlandók költeni erre.

A másik oldalon pedig ott van Oroszország, egy 140 milliós ország, amely sokkal nagyobb, mint Ukrajna, és övé a világ legnagyobb atomfegyverarzenálja – mondta.

Korábban írtuk

Közölte, nem lehet elképzelni, hogy valaki képes lenne legyőzni egy atomhatalmat, és Oroszország nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy legyőzik, nem fog belenyugodni egy katonai vereségbe.

Orbán Viktor hangsúlyozta: örülni kell, hogy itt nincs háború, és elég erősek vagyunk, hogy megakadályozzuk, hogy „belepréseljenek minket” a háborúba. Azt is mondta, Amerika háborús kampányt folytat Magyarország területén, és „ez is megérne egy misét egyébként”, hogy „itt a saját országunkban egy másik ország egy fegyveres konfliktus ügyében propagandakampányt folytathat”.

De – fűzte hozzá – hiába akarnak bennünket belepréselni, nem fogunk részt venni ebben a háborúban, „ez nem a mi háborúnk, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy minél hamarabb tűzszünet legyen, és béketárgyalások kezdődjenek, mert másképpen nem lehet megmenteni sok tíz- vagy százezer ember életét”.

Nehéz hetek elé nézünk az ukrajnai háborúban – folytatta a miniszterelnök, aki úgy értékelt: a várható offenzíva az ukránok utolsó nagy lehetősége, utána letisztul a helyzet, sokak számára válik nyilvánvalóvá, milyen katonai lehetőségek maradtak.

 Az offenzíváról úgy fogalmazott: „ha ezt a golyót kilövik”, a letisztultabb helyzetben több lehetőség nyílik a diplomáciai akcióknak is.

A kormányfő hangsúlyozta: „mindig rácsatlakoznak különböző érdekek” egy háborúra, legyen szó a fegyverüzletről, a spekulánsokról vagy a csempészekről, akik számára aranybánya egy ilyen konfliktus.

Vannak nagy nyugati gazdasági érdekkörök, Soros György áll talán ezek között is az első helyen, akik mindig is arról álmodoztak, hogy valahogy beteszik a lábukat Ukrajnába – ami sikerült is -, és hogy hozzájutnak Oroszország természeti erőforrásaihoz – fogalmazott.

Azt mondta, sokan akarnak békét Európában, de a jelenlegi politika és az amerikai befolyás nem hagy teret a béke hangjának, és az egész liberális média is „szinte koncertszerűen” háborúpárti.

Orbán Viktor kiemelte: a Vatikán elszánta magát, mozgósítani fogja az erejét, kapcsolatait, befolyását, és megpróbál gátat vetni a vérontásnak, ebben pedig „számít is ránk”; össze kell gyűjtenie azokat a szereplőket, országokat, ahol a béke hangja az erősebb, és hajlandóak ezt a nemzetközi szítéren is képviselni.

Mi egyértelműen és világosan kiállunk a béke mellett – jelentette ki a kormányfő.

A miniszterelnök a pápalátogatás kapcsán megjegyezte: az ország más állapotba került erre a három napra, az ellenzéki vagy kormánypárti viták, a rosszindulat is zárójelbe került.

Magyarország egy jól menő, sikeres Ukrajnában érdekelt, az ott élő magyarok miatt pedig még erőteljesebben motivált, hogy Ukrajnában béke legyen – jelentette ki a miniszterelnök.

 Orbán Viktor hangsúlyozta: a békében leginkább Magyarország érdekelt, először is azért, mert Ukrajna a szomszédja. „Nekünk egy jól menő és sikeres Ukrajna volna az érdekünk, az növeli Magyarország értékét; egy bajban lévő, háborús, lerombolt, kockázatot jelentő, emberéleteket százezrével veszítő Ukrajna Magyarország vonzerejét is lecsökkenti” – fogalmazott.

Hozzátette: emellett Ukrajna egy része „ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik”, és ott őshonos közösségként léteznek a magyarok. Ukrajna szenvedése az ott élő magyarok szenvedése is – emelte ki.

Ezért – hangsúlyozta Orbán Viktor – a magyarok kétszeresen motiváltak, erőteljesebben, mint bármelyik másik nép Európában, hogy Ukrajnában béke legyen, és mindig is keresik a lehetőséget, hogy hozzájáruljanak a békéhez, nem zárkóznak el semmilyen békemissziótól.

A kormányfő az ukrán gabonával kapcsolatos vitákra utalva rámutatott: ha a közép-európaiak összefognak, akkor elérik a céljainkat Brüsszelben is.

Felidézte: Magyarország elhitte az Európai Bizottságnak, hogy az ukrán gabonát Afrikába az éhezőknek szállítják majd, de nem így történt. Spekulánsok behozták Közép-Európába, itt eladták, leverték az árakat, tönkretették a lengyel, a magyar, a román, a bolgár gazdák kilátásait, a bizottság pedig ezt pontosan tudta, de semmit nem tett – mondta.

„Annyiszor átvert már bennünket a bizottság, és annyiszor visszaéltek már a hatalmukkal, hogy igazán gondolnunk kellett volna, hogy megint ez lesz a vége” – jegyezte meg.

Kiemelte: a lengyelek Közép-Európa élére álltak ebben az ügyben, Magyarország pedig csatlakozott. Kiharcolták Brüsszelben, hogy ezt a gyakorlatot azonnal szüntessék meg. Ha pedig Brüsszel nem hajlandó lépni, akkor nemzeti hatáskörben megakadályozzák, hogy ezek az áruk bejussanak Magyarországra – tette hozzá.

Jelezte: bár Brüsszel 100 millió eurót ígért rendkívüli támogatásként a gazdáknak, véleménye szerint ebből a pénzből semmit nem fog Magyarország látni. „Ez arra lecke, hogy ki kell állnod a saját érdekeiért” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök figyelmeztető jelként értékelte, hogy egyetlen vám eltörlése kis híján tönkretette öt ország gazdálkodóit, miközben „mindenki Ukrajna uniós tagságáról beszél”. „Óvatosan ezzel az Ukrán európai uniós tagsággal” – mondta.

Az energiaárak jelentős növekedéséről szólva Orbán Viktor közölte: az ország még mindig képes fenntartani a rezsicsökkentést. Nem szabadulnak el az árak, a családok az átlagfogyasztásig védettek lesznek, de a kormány a kis- és közepes vállalkozások segítésére is törekszik.

Szólt a vármegye- és országbérlet bevezetéséről is, amivel – mint mondta – kiegyenlítődött a támogatás: amit eddig csak a budapestiek kaptak, most a vidékiek is megkapják.

Hangsúlyozta: bár a háborúnak feltehetően nem lesz vége idén, a kormány próbálja fenntartani a családvédelmi intézkedéseket.

Elmondta, az oroszoktól vásárolt energia árában csúszóhatás érvényesül, az árcsökkenés és az emelkedés is két hónapos késéssel érvényesül. Szerinte a legfontosabb, hogy a fűtési szezonra elegendő energia legyen, ami meg is valósul majd a tározók feltöltésével.

Orbán Viktor kitért arra: most hozzák majd nyilvánosságra azt a kezdeményezését kilenc országnak – az élükön Németországgal -, hogy a jövőben térjenek el az Európai Unió alapokmányában lefektetett rendtől, és a tagállamoknak ne legyen lehetőségük önálló külpolitikára. Tehát ha úgy dönt az EU kétharmados többsége, hogy egy külpolitikai döntést meghoz, akkor egyetlen tagállam sem húzhatja ki magát ez alól – mondta.

Hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy megszüntetik az önálló magyar külpolitikát.

Azt mondta: az egész nyugati világban megpróbálják a nemzetek önállóságát, hatáskörét, szuverenitását korlátozni és minél több ügyet elvenni tőlük, hogy majd valahol máshol, a fejük fölött intézzék azokat.

Hangsúlyozta: ez a törésvonal, mert „mi a nemzetek Európájában hiszünk”. Az egyetlen orvosság, ha megerősítjük a nemzeteket, ez a nyugati kultúra, a nyugati versenyelőny alapja, ez tette naggyá a Nyugatot, de a nemzeteket akarják a globalista erők felszámolni – fogalmazott.

A miniszterelnök elmondta: észnél kell lenni a nemzeteknek, különösen egy olyan méretű nemzetnek, mint Magyarország, és „ha nem akarjuk, hogy letapossanak bennünket, akkor ki kell állni a nemzetek Európájának koncepciója mellett”.

A Konzervatív Politikai Akció Konferenciára utalva megjegyezte: ezért voltak itt a „konzervatív barátaink”. Azok találkoztak Budapesten, akiket összeköt ez a gondolat, és készek arra, hogy megvívják a politikai küzdelmet a globális elit és spekulánsok világával szemben.