Hirdetés

A miniszterelnök a világpolitika legkorruptabb emberének nevezte az üzletembert. Orbán Viktor azt mondta, hogy Soros György sok politikust fizet. Ő korrumpálja leginkább a brüsszeli bürokratákat, akik zsarolják, fenyegetik Magyarországot – közölte. Soros György az elmúlt napokban nagy írást tett közzé, amelyben utasításokat adott a brüsszeli bürokratáknak, hogy mit tegyenek. Erre egy higgadt reakció született az Európai Unió (EU) miniszterelnökeinek ülésén: ők tudják, hogyan kell egy vitát rendezni, majd megoldják „belül” – mondta a kormányfő.

Azt hangoztatta: Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot, hiszen az EU-ban a viták rendezésének módja a tárgyalás. Az unió történetében nem ritkák a késhegyig menő költségvetési viták, ez természetesen fakad abból, hogy 27 tagállam érdekeit kell összehangolni – mondta Orbán Viktor. Emlékeztetett: a nyáron úgy döntöttek, hogy sok mindent egyszerre akarnak rendezni. Egyszerre akartak válságkezelést, ezt összekötötték a hétéves költségvetés kérdésével, majd egyesek politikai szempontokat is be akartak vezetni, ezt jogállamiságnak nevezve. Így a 27 miniszterelnök elindult a legnehezebb úton, de most már ezen kell maradni. A végén majd meg fognak egyezni, de jelenleg Magyarország és Lengyelország vétója megállította a jogalkotási folyamatot.

Úgy fogalmazott: őt sokkal jobban „megérinti”, hogy gátlástalanul lehet hazugságokat terjeszteni Magyarországról. Ez nem szokatlan jelenség, de most elért egy olyan szintet, amilyet még ő sem látott. Soros György azt írta, hogy sok magyar településen nem volt titkos a választás. Hihetetlen, hogy egy ilyen „gátlástalan ember” mekkora rombolást tud végezni – jelentette ki Orbán Viktor. Azt mondta, lát lehetőséget az uniós kompromisszumra, de csak olyan megoldás elfogadható, amelyben valóban jogi szempontok érvényesülnek, nem pedig politikaiak. Jelenleg Soros György „karmesterségével” olyan intézményeket akarnak létrehozni, amelyek egyszerű többségi vagy kétharmados szavazással rákényszeríthetnék Magyarországot arra, hogy lebontsa a kerítést vagy beengedje a migránsokat. Az ilyen követeléseket Magyarország visszautasítja – hangoztatta.

Kiemelte: arról döntenek az EU vezetői, hogy közösen hitelt vesznek fel harminc évre; ez nem egy „diadalmenet”, jobb lenne belőle kimaradni, de ezt nem akarja Magyarország, mert nem szeretné egyedül hagyni azokat az államokat, amelyek bajban vannak. Ugyanakkor Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy a vitának valójában nincsen köze a pénzhez, Magyarország ugyanis stabil ország, ahol a politikai vitáktól, Brüsszeltől függetlenül is meg fog valósulni minden olyan fejlesztés, amelyet a következő tíz évre terveztek. Hozzátette: Magyarország az unió nélkül is fel tud venni kölcsönt harminc évre, mert stabil a megítélése a nemzetközi piacokon. Közölte, hogy nemrég vettek fel 2,5 milliárd euró (mintegy 900 milliárd forint) hitelt.

Magyarország ma olyan erős lábakon áll, hogy nem csupán átvészel bármilyen nehéz időszakot, de közben fejlődni is tud – hangoztatta, megjegyezve: most nem 2008-2009-ben járunk. A miniszterelnök azt mondta: nagy valószínűséggel elég lesz az a 12 millió adag vakcina, amelyet a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében lekötött a kormány. Még nem lehet tudni, mikor áll majd rendelkezésre az oltóanyag, de többen inkább a tavasz végére ígérik – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy szerinte a vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés. Ha valahol hamarabb készül el, akkor célszerű, hogy Magyarország onnan is rendeljen – tette hozzá.

Nem Soros Györgynek kell eldöntenie, hogy melyik a jó oltóanyag, ezt majd eldöntik a laboratóriumok és az emberek, akik szabadon választhatnak a vakcinák közül – közölte Orbán Viktor. Ezzel arra utalt, hogy az üzletember vizsgálatot követelt, amiért orosz oltóanyagminta érkezett Magyarországra. Az elmúlt két-három nap kedvezőbb adatai még nem bizonyítják, hogy megkezdődött volna a koronavírus-járvány terjedésének lassulása – hangsúlyozta a miniszterelnök, Müller Cecília országos tisztifőorvossal folytatott egyeztetésére hivatkozva.

Orbán Viktor azt mondta, lehet, hogy lefelé indulnak meg a számok, de az is lehet, hogy felfelé. Ez azért fontos, mert az idősek élete veszélyben van. Arra kérte az embereket, hogy legyenek fegyelmezettebbek. Amikor nagy a baj, akkor Magyarországon hősökből sosincs hiány. Most ilyenek az orvosok, az ápolók, sőt az egyetemisták is „felzárkóztak” – jelentette ki.

Egy felmérés szerint a magyarok legnagyobb része magyar oltóanyagot választana – közölte. Nagy dolognak nevezte ezt, az elmúlt harminc évben ugyanis nem mindig a „vedd a hazait” logikája érvényesült. A kórházban ápoltak száma magas, de az ellátórendszer még messze nem érte el a kapacitásai végét – hangsúlyozta. A kórházakban szolgál 1150 katona, további 1150 pedig bevetésre kész – emelte ki, megjegyezve: igaznak bizonyult tehát, hogy Magyarország felfegyverkezve várja a második hullámot.

A kormányfő ismét arra kérte a diákokat, hogy tanuljanak, ne tekintsék vakációnak ezt az időszakot. Megjegyezte, hogy a gyorstesztekkel kapcsolatban neki is vannak kétségei. A tömeges tesztelést azért rendelték el, mert ezt kérték tőlük, így jobban érzik magukat az érintettek. Komoly logisztikai feladat megszervezni, hogy a legkisebb településen is legyen tesztelés, „de készen állunk erre”. A feladat elvégzésében kétezer egyetemista vesz részt – mondta. Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy ez egy gyakorlat a tömeges oltásra, amit ugyanúgy le kell majd vezényelni, ha megérkezik a vakcina.

Valószínűleg elég lesz a lekötött 12 millió adag vakcina

Orbán Viktor azt mondta, még nem lehet tudni, hogy mikor áll majd rendelkezésre az oltóanyag, de többen inkább a tavasz végére ígérik. Hangsúlyozta, hogy szerinte a vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés.

Magyarországon hősökből soha nincs hiány

Amikor nagy baj van, Magyarországon hősökből sosincs hiány. Most ilyen hőseink az ápolónők meg az orvosok, sőt most az egyetemisták is fölzárkóztak – mondta el Orbán Viktor a Kossuth Rádóban.

Posted by Fidesz on Thursday, November 19, 2020

Ha valahol hamarabb készül el, akkor célszerű, hogy Magyarország onnan is rendeljen – tette hozzá. Nem Soros Györgynek kell eldöntenie, hogy melyik a jó oltóanyag, ezt majd eldöntik a laboratóriumok és az emberek, akik szabadon választhatnak a vakcinák közül – közölte Orbán Viktor arra utalt, hogy az üzletember vizsgálatot követelt, amiért orosz oltóanyagminta érkezett Magyarországra.


A miniszterelnök korán reggel az Operatív Törzs ülésén kezdte a napot.

COVID 2/10. Operatív törzs // Task Force

Posted by Orbán Viktor on Thursday, November 19, 2020
Korábban írtuk