Hirdetés

Tordai Bence (Párbeszéd) azzal vádolta a kormányt, hogy megszorító csomagot vezet be, amire nem kértek és nem is kaptak felhatalmazást. Az Orbán-csomag sok ezer milliárdos megszorításai mögött elbújhat a Bokros-csomag, a Gyurcsány- és a 2012-es Matolcsy-csomag is – hangoztatta. Szerinte a megszorítócsomag árát a magyar emberek fizetik meg, a tovább hárított adóemelések turbózzák az áremelkedést. Erre jön pluszban a rekordgyenge forint, és látják a 40 százalékos kenyérdrágulást is – mondta.

Miközben az emberek „nyögik az Orbán-csomag” brutális terheit önök megduplázzák a miniszterelnöki fizetést – mondta. Tényleg azt gondolja, hogy egy ilyen megélhetési válságban bármit megengedhet magának? – fogalmazott.

Orbán Viktor úgy reagált: április 3-án volt egy választás Magyarországon, a most elmondott hazugságokat elmondták akkor is minden gyűlésen, minden csatornán. Az emberek elmondták, mit gondolnak erről, azt, amit az ellenzéki pártok kaptak. Aztán ezt tovább folytatták, és az emberek most vasárnap azt mondták, kétharmad megint a Fidesznek, a maradék meg az önöké – fogalmazott.

Kiemelte: nem hiszi, hogy a komoly, értelmes, tényszerű vita helyett ezt a stílust érdemes folytatni. Jelezte: a következő négy évben is azt fogják folytatni, hogy amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten, „az fog történni önnel, amit nekünk szán”.

Korábban írtuk

A miniszterelnök kijelentette: megszorító csomag nincs és nem is lesz. Megszorítás a Párbeszéd által támogatott Gyurcsány-kormányban volt, és az MSZP-s kormányok idején. Négy dolgot tűztek ki, amit mindenképp megvédenek: megszorítás helyett megvédik azokat az eredményeket, amiket korábban elértek. A nyugdíjat, a teljes foglalkoztatást, a rezsicsökkentést és a családvédelmi támogatásokat – sorolta. Ha Magyarországon körülnéz, akkor azt láthatja, az emberek annak örülnek, hogy ebben az évben több mint 16 százalékos béremelésük lesz – mondta.

Tordai Bence szerint az, hogy mennyire elégedettek a béremeléssel, a nyugdíjak emelésével, még nem tükröződik az előző napi szavazatokban, de „szépen össze fog érni a két történet”. Ami megszorítás, az megszorítás marad, hiába nevezik kiigazításnak – közölte.

Orbán Viktor megismételte, dacára a hazugságoknak, amit hallhattak, nincs megszorítás és nem is lesz. Kijelentette: a háborús infláció és a háborús gazdasági válság ellenére is képes a kormány, hogy megvédje a családtámogatási rendszert, a nyugdíjakat és a munkahelyeket.