Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A búcsúztatáson részt vett Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszerelnök és felesége Lévai Anikó, Kövér László az Országgyűlés elnöke és felesége Bekk Mária, illetve számos kormánytag, politikus.

A gyászszertartást Székely János, a Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke végezte, imádságot mondott Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke is.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője búcsúbeszédében úgy fogalmazott: Bajkai István a Fidesz alapítói számára életük legnagyobb kalandjában volt társuk. „Közös kalandunk a felelősségvállalásról és a hűségről szólt, harcostársunk volt és az is marad” – mondta Deutsch Tamás.

Hangsúlyozta: Bajkai István betegsége közben is mindvégig dolgozott, „kötelességtudó, fegyelmezett és pontos ember volt, a megoldások minőségében mérte az időt. Precíz volt politikusként, hűséges a Fideszhez, a kereszténydemokrata eszmékhez, a magyar hazához”- jelentette ki a képviselő.

Korábban írtuk

A búcsúztatást követően az elhunytat szűk családi körben helyezték végső nyugalomra.

Bajkai István 59 éves korában, április 22-én hunyt el.