A Momentum Mozgalom Facebook-oldalán arra kérte híveit, anyagilag támogassák pozitív kampányukat.

Segíts és támogasd adományoddal a Momentum pozitív plakátkampányát! 

– így kuncsorognak most azok, akik olimpiaellenes megmozdulásaikkal kerültek a köztudatba. Mennyire pozitív kampány volt az is! 

Fotó: MTI, archív, szerk.

„A »Soros-tervről« szóló konzultációját hirdeti országszerte a kormány, de mi nem hagyjuk szó nélkül, hogy gyűlölettel lepik el az utcákat. Pozitív plakátkampányt indítunk, hogy megmutassuk: nem adjuk a jövőnket!” – írják oldalukon.

„Segíts és légy részese annak, hogy pozitívra változtatjuk az utcák képét!”

– fogalmaznak Fekete-Győr András pártjánál. Egyúttal emlékeztetnek, korábbi hasonló akciójukra 11 millió forintot sikerült összetarhálniuk, így 455 helyre ragaszthatták ki „Indítsuk be Magyarországot!” plakátjaikat. 

Leírják a számlaszámot is, ahová utalhatnak azok, akik nem tudnak annál hasznosabb, nemesebb célt elképzelni, mint hogy Fegyőréknek plakátokat vegyenek, de mindezen felül részletesen kifejtik, mennyi az annyi: 

Mire lesz elég az adományod? 5.000 forintból már egy négyzetméternyi plakátot is megfinanszírozhatsz. Nagyjából 50.000 forintért pedig egy egész óriásplakáttal járulhatsz hozzá a kampányhoz.

Legutóbb Karácsony Gergely sírta tele Facebook-oldalát azzal, hogy támogassák miniszterelnök-jelölti kampányát, mert nekik nincs pénzük.

Pozitív plakátkampányt indítunk, aminek a megvalósításához szükség van a segítségedre! Ha a gyűlöletkampány helyett…

Gepostet von Momentum Mozgalom am Samstag, 7. Oktober 2017
Pozitív plakátkampányt indítunk

Eleged van a gyűlöletkampányból, amivel a kormány ellepi az utcákat? Támogasd a pozitív plakátkampányunkat: www.momentum.hu/pozitivkampanyTalálkozunk október 23-án!

Gepostet von Momentum Mozgalom am Samstag, 7. Oktober 2017

-EN-