Fotó: MTI/Bruzák Noémi, archív, illusztráció
Hirdetés

„A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – a Fővárosi Főügyészség előterjesztésével egyetértve – perújítási indítványt terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtáblához P. Tamás terhére, aki a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megbízást adott a már jogerősen elítélt J. R.-nak Fenyő János kivégzésére” – áll a fellebbviteli főügyészség MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az indítvány szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás médiavállalkozók között az 1990-es évek közepén üzleti vita, hatalmi harc és személyes ellentét alakult ki. Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti Fenyő Jánost és Portik Tamáshoz fordult, aki Rohácot rávette a gyilkosság elkövetésére. Rohác 1998. február 11-én a II. kerületben, a Margit utcában gépfegyverrel kivégezte Fenyő Jánost.

Néhány éve az alapeljárásban a bíróság Rohácot részben Fenyő János megölése, részben a négy halálos áldozatot követelő szintén két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás ügyében több emberen elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytiglanra ítélte. A bíróság akkor kimondta: az Aranykéz utcai robbantás kapcsán Portik Tamás adott megbízást Rohácnak Boros József Károly megölésére.

Ugyanakkor a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtója akkor még ismeretlen maradt. A bűnüldöző hatóságok szerint azonban a Fenyő-gyilkosság ügyében azóta fellelt új bizonyítékok a korábbi bizonyítékokkal együtt már azt is alátámasztják, hogy az Aranykéz utcai emberölés felbujtójaként jogerősen elmarasztalt Portik Tamás adott utasítást Rohácnak Fenyő János megölésére is. Ezért pedig Portik Tamást egy újabb, perújítási eljárásban lehet felelősségre vonni, melyet az ügyészség kezdeményezett.

A perújítási indítványról a Fővárosi Ítélőtábla dönt – közölte a fellebbviteli főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség július végén jelentette be, hogy vádat emelt Gyárfás Tamás ellen Fenyő János megölése ügyében felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.