Hirdetés

Fekete Péter felidézte: januárban kapta meg azt a segélykérő levelet, amely arról szólt, hogy egy harminc éves múlttal rendelkező múzeumot bezárna az ellenzéki vezetésű VIII. kerületi önkormányzat. Nem hagyhattunk egy múzeumot bezárni, nem történhetett meg, hogy ez a harminc éves munka az enyészeté legyen – jelentette ki.

Hozzátette: gyorsan keresni kezdték a megfelelő helyet a hosszú évtizedek gyűjtőmunkájával felhalmozott kincseknek. A munka sikerrel járt, a Zászlómúzeum anyaga az MKVM-be került, ahol szakértő kezek gondoskodnak róla – tette hozzá.

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Józsefváros korábbi polgármestere köszönetet mondott az MKVM vezetésének, hiszen nem szokványos, hogy egy intézmény a saját feladatai mellé újabbakat is vállaljon.

Kocsis Máté hangsúlyozta, hogy a baloldali VIII. kerületi önkormányzatban ma „a kultúra tudatos leépítése zajlik”: éppen a magyar kultúra napjára időzítették például Józsefváros három kulturális intézménye – a Zászlómúzeum mellett a Józsefvárosi Galéria és a H13 Ifjúsági Központ – bezárását. Ez beleillik abba a folyamatba, amely felszámolja a józsefvárosi helyi identitást és közösségi életet – jelentette ki.

Korábban írtuk

Hatezer zászlót őriz ez a múzeum, országok, tartományok, települések mellett olyan közösségek zászlóit is, amelyekről a látogatók jelentős része nem is hallott – méltatta a költözésre kényszerült gyűjteményt Kocsis Máté.

Mint hozzáfűzte, a Zászlómúzeum fenntartása évi 8-9 millió forintjába került az önkormányzatnak, miközben Pikó András polgármester „a baloldali klientúra politikai költségeit 200 millió forinttal emelte meg”, ráadásul most 1,5 milliárd forintért adott el kerületi ingatlanokat a veszélyhelyzeti felhatalmazással élve.

Kocsis Máté elmondta azt is: nagyon szeretné, ha Józsefváros egyszer visszafogadná a Zászlómúzeumot, addig azonban az MKVM-ben jó kezekben van és látogatható lesz a gyűjtemény.

Török Róbert, az MKVM igazgatója az MTI-nek elmondta: rövidesen megkezdik a Zászlómúzeum anyagának leltározását és tudományos feldolgozását, ezt követően a gyűjtemény darabjait időszaki kiállításaikon és egyéb felületeken mutatják be a közönségnek.

A Zászlómúzeumot Balogh László alapította, aki 1983-ban kezdte el gyűjteni a világ országainak, közigazgatási egységeinek zászlóit és címereit. A múzeum a bezárásig a József körút és a Nap utca sarkán működött az önkormányzat támogatásával.