Fotó: ShutterStock/Sterling Images
Hirdetés

A lap hétfői számában felidézte: VEKE szerint szükség lenne a vonal és a járművek rekonstrukciójára, cseréjére, hogy a zajterhelés csökkenjen, és minél több utast szállíthasson a fogaskerekű, és bár vannak kész, engedélyezett tervek, a jelenlegi fővárosi vezetés azokkal két és fél éve nem csinált semmit.

Pokorni Zoltán szerint az igaz, hogy a hajnali órákban alig szállít utasokat a fogaskerekű, de a vonal megújítása, meghosszabbítása nagyon időszerű, és az ideális az lenne, ha a Széll Kálmán tértől a Normafáig szállítaná az utasokat. Ráadásul a tervek szerint pont azért is hosszabbítanák meg a vonalat, hogy a buszjáratoktól tehermentesíteni lehessen Budapest leglátogatottabb kirándulóhelyét, amelyet így mindössze 17 perc alatt el lehetne érni a 2-es metró végállomásától.

A XII. kerület polgármestere elmondta: a felújítási terveket még Tarlós István főpolgármester idejében készítették el, de azoknak lejárt a határideje az idén februárban. A 2017-ben indított projekt végleges építési engedélye mindössze öt évig hatályos. A BKK-nak egy kérelem benyújtásával lehetősége lett volna a meglévő engedélyt a lejárta előtt három évvel meghosszabbítani, de ezt a lehetőséget elmulasztották. Pokorni Zoltán a lapnak megjegyezte, hogy erre időben felhívták Karácsony Gergely főpolgármester és a BKK figyelmét.

Korábban írtuk