Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

A szakértő emlékeztetett: Trócsányi László egykori igazságügyi miniszter már korábban felfüggesztette ügyvédi tevékenységét, sőt nemrégiben el is adta részesedését a saját nevével fémjelzett ügyvédi irodából.

„Attól, hogy egy ügyvédi irodán rajta van az egykori alapító partner neve, az nem azt jelenti, hogy bármilyen anyagi haszna származik belőle” – mondta.

Szabó Dávid József szerint a döntéssel kirajzolódik a bevándorláspárti és a bevándorlást ellenző erők közötti európai határ, és elkezdődött egy hadjárat az illegális migrációt nem támogatók ellen. Ez két fronton zajlik: a kötelező kvóta ismételt felvetése az egyik, a másik pedig a jogállamisági kérdések emlegetése – jelentette ki.