A kormánypárti politikus kedden a jászberényi Déryné Rendezvényházban a helyi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Európa Napján tartott előadása utáni sajtótájékoztatón a rádióinterjúban elhangzottakra reagálva azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nyilvánosan beismerte, hogy hazugság az az állítás a részükről és az Európai Bizottság részéről is, hogy az Európai Uniónak jogi problémái lennének Magyarországgal kapcsolatban, illetve hogy jogi problémák miatt tartanák vissza a Magyarországnak jogszerűen járó európai uniós fejlesztési forrásokat évek óta.

Hirdetés

A valóság ezzel szemben az a „gyurcsányi beismerés”, hogy az Európai Bizottsággal közösen, a magyar dollárbaloldal politikai okokból támadja Magyarországot – szögezte le. Hozzátette: a magyar dollárbaloldal európai parlamenti képviselői és a magyar közéletben szerepet vállaló képviselői nyilvánvalóan politikai, hatalmi céloktól vezetve „áskálódnak a saját hazájuk ellen”.

A politikus idézte Gyurcsány Ferencet, aki a beismerést jelentő rádióinterjújában kifejtette: „valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, mármint Magyarország, ha fölszámoljátok a NER-t”. Deutsch Tamás hozzátette: „csak mindez, ez a politikai követelés, bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe”.

Deutsch Tamás elmondta: Gyurcsány nyilvános beismerése azt jelenti, „ismét egy gyurcsányi őszödi beszéddel van dolgunk”.

Hozzátette: a nyilvános beismerés letagadhatatlanná teszi, hogy évek óta azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy a magyar dollárbaloldal minden energiáját azért mozgósítja, hogy a saját hazája ellen dolgozzon. A dollárbaloldal lelepleződése szerinte azt jelenti, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy semmiféle megalapozott jogi problémája az Európai Uniónak nincsen Magyarországgal kapcsolatban, kizárólag politikai okokból tartják vissza a „jog szerint nekünk járó pénzt”.

Közölte: a gyurcsányi beismerés azt is jelenti, hogy aktív szerepet vállaltak a dollárbaloldal politikusai azért, hogy ilyen durva támadások érjék Magyarországot.

Szavai szerint ez nem feltételezés. Ebben az újabb „őszödi beszédében” Gyurcsány Ferenc szó szerint úgy fogalmazott „igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalább meggyengítik az orbáni rendszert” – idézte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét.

Deutsch Tamás kitért arra, hogy tegnap emlékezhettek az egy évvel ezelőtti magyar országgyűlési választásra. A magyar polgárok akkor azt az egyértelmű demokratikus döntést hozták, hogy ismét „elzavarják a dollárbaloldalt”, kétharmadnál is nagyobb felhatalmazást adnak a Fidesznek és a KDNP-nek – mondta. A magyar polgároknak ezt a demokratikus döntését sem az európai unió intézményei, sem a baloldal képviselői nem tudják tudomásul venni és egymással együttműködve, politikai okokból azért támadják Magyarországot, hogy a magyar polgároknak a magyar parlamenti választáson hozott demokratikus akaratnyilvánítását felülírják – közölte, hozzátéve: „ez egyszerűen példátlan, ez egyszerűen szégyenteljes eljárás”.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a „gyurcsányi beismerés” számtalan kérdést vet fel, ezeket a kérdéseket a következő napokban, a lehető legalaposabban tisztázni kell.

Korábban írtuk