Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Polt Péter legfőbb ügyész beszédet mond a Magyar Jogász Egylet (MJE) tizenötödik Magyar Jogászgyűlésén Balatonfüreden 2021. szeptember 23-án
Hirdetés

Polt Péter A 150 éves magyar ügyészség a legújabbkori kihívások tükrében című előadásában azt hangsúlyozta, hogy az ügyészi feladatkör és felelősség bővülése a bírói szak rövidülését eredményezte az elmúlt évtizedben.

Az előkészítő eljárás bevezetése lehetővé teszi, hogy egyre több vádlott esetében ítélet szülessen már az előkészítés során – húzta alá.

Hangsúlyozta: az ügyészség fokozatosan kilépett kizárólagos nemzeti jellegéből, megvalósítva az EU-tagállami szervek együttműködését, valamint a „nemzetek feletti Európát”, melyre jó példa az Európai Ügyészség.

Mint mondta, mind a tagállamok együttműködése, mind a „nemzetek feletti Európa” megvalósítása azt a célt szolgálja, hogy visszaszoruljon a bűnözés.

Korábban írtuk

Közölte: a két napja megjelent OLAF-jelentés tanúsága szerint 2020-ban 20 százalékkal kevesebb költségvetést érintő csalást tártak fel, mint 2019-ben, a csökkenés öt éve folytatódik.

Polt Péter felidézte, hogy a modern ügyészség 150 éve alakult meg azzal a céllal, hogy az állam közérdekeit képviselje. Mint mondta, az új királyi ügyészség a kormányzat alá volt rendelve, de az idők során függetlenedett.

Hangsúlyozta: az ügyészség jelen van a társadalom mindennapjaiban, a szerepe folyamatosan változik és egyre inkább felértékelődik.

A jogászgyűlés szombaton zárul Balatonfüreden.