Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

Zsigmond Barna Pál budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Karácsony Gergely alkalmatlansága egyre szűkülő zsákutcába viszi Zuglót. „Miközben a botrányos parkolásüzemeltetési szerződéseken keresztül napi egymillió forint folyik el, a polgármesterről úgy pattannak le az érdemi megoldási javaslatok, mint egyszeri szocialista az ajtóról” – fogalmazott.

Jelezte, Karácsony Gergely sem a szerződések felmondásáról, sem a zuglóiak ingyenes parkolásáról szóló határozatot nem hajtotta végre, pedig maga is megszavazta azokat májusban. Sőt, ez nem először történik, már 2017-ben is született döntés arról, hogy 100 óra ingyenes lesz a kerületben, aminek a végrehajtását szintén halogatja – tette hozzá.

Szerdán pedig újabb fejezet nyílik – folytatta a szóvivő -, lejár ugyanis a parkolóórák üzemeltetésére és a parkolás ellenőrzésére kötött szerződés, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy azok a parkolóőrök, akik eddig ellenőrizték a cédulákat, leteszik a munkát.

A Fidesz mielőbbi választ vár a zuglói polgármestertől arra, hogy milyen intézkedéseket tett az ügyben – közölte Zsigmond Barna Pál. Hajlandó lesz végrehajtani a testületi határozatot, és ingyenes lesz a zuglóiaknak a parkolás, ahogy egyébként június 13. óta lennie kellene? – kérdezte Karácsony Gergelyt.