Miközben a Soros Györgyhöz köthető NGO-k a választásokat megfigyelő EBESZ-delegációt hívnak az országba, a rendszerváltás óta elkövetett csalások rendre a baloldalhoz köthetők – írja a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Nem került sor a szavazatok újraszámlálására 2002-ben

A 2002-es országgyűlési választáson, minden korábbi prognózis ellenére, minimális többséggel a Medgyessy Péter vezette szocialisták győzedelmeskedtek. A Fidesz és a Fidelitas akkor népi kezdeményezést indított, törvénymódosítást kezdeményezett a szavazólapok megőrzése és újraszámlálása érdekében, az MSZP–SZDSZ-es kormánypárti többség azonban kétszer is elutasította a Fidesz javaslatának napirendre tűzését. A szavazatok újraszámlálására így végül nem került sor, ehelyett bezúzták őket.

A bajai videóbotrány

A Magyar Nemzet a baloldal egyik lehírhedtebb választási csalását is felidézi, amikor a Hvg.hu Itt a bizonyíték a csalásra: pénzért és tűzifáért szavaztak Baján címmel tett közzé egy felvételt. A videón egy közvetítő kétszázezer forintot adott néhány helyi férfinak, és további pénzt, valamint tűzifát ígért nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a 2013-as bajai időközi választáson.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor, Archív
A szavazatszámláló bizottság tagjai az asztalra borítják az urnában lévő szavazócédulákat a 32-es szavazókörben Baján 2013. október 13-án

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke sajtótájékoztatón kürtölte világgá a felvételre hivatkozva, hogy a Fidesz választási csalást követett el. Október 21-én a rendőrség azonban azt közölte, hogy a szóban forgó felvétel hamis, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt önkormányzati képviselő-választás után. A rendőrség kihallgatta az egyik szereplőt, Kőrös Gusztáv solti cigány kisebbségi képviselőt, aki egyébként a Gyurcsány Ferenc vezette DK tagja volt a botrány kirobbanásáig. A férfi azt mondta, a film megrendelője Király György volt, aki a szocialisták sporttagozatának alelnöke. A botrány után távozott posztjáról Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója, illetve Gavra Gábor, a Hvg.hu főszerkesztője is.

Törvényességen kívül lett az ellenzék képviselőjelöltje Vajda Zoltán

Választási csalás elkövetésével került az egyéni képviselőjelöltek nyilvántartásába, vagyis törvényességen kívül lett az ellenzék képviselőjelöltje a 2018-as országgyűlési választásokon Vajda Zoltán, aki most a Márki-Zay-féle mozgalom jelöltje – idézi fel a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Főügyészség határozata kimondta, Vajda Zoltán el sem érte volna a lakossági ajánlások minimális, ötszázas mennyiségét a kampányában, ha nem nyújt be olyan íveket is a helyi választási bizottságnak, amelyeken ismeretlenek hamisították az aláírásokat. „Ezek nélkül Vajda Zoltánt nem lehetett volna nyilvántartásba venni a helyi választási bizottságnál” – állapította meg az ügyészség.

Voksturizmusra buzdított Márki-Zay Péter

A baloldali ellenzék miniszterelnök-jelöltje nemrég arra kérte a lakcímmel nem rendelkező külhoni magyarokat, ha tehetik, jelentkezzenek be egy-egy billegő körzetbe, ugyanis a 2018-as eredmények alapján idén akár három mandátum is múlhat a külföldi szavazatokon. A Magyar Nemzet ismerteti,

„a büntető törvénykönyv 350. §-a szerinti választás rendje elleni bűncselekmény egyik elkövetési formájának minősül, ha valaki jogosultság nélkül, fiktív lakcímet feltüntetve szavaz. Ha valaki a vonatkozó, három évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionált bűntett elkövetésére felhív, a 14. § szerint felbujtónak minősül.”

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán, IDE KATTINTVA olvashatják.

Korábban írtuk