Az államtitkár köszönetet mondott a partnereknek a társadalmi felelősségvállalásért, az eddig is jó kapcsolatok szorosabbra fűzéséért. Üdvözölte, hogy belső képzéseken, rendezvényeken terjesztik az áldozatsegítéssel kapcsolatos ismereteket, és minél több emberhez eljuttatják az üzenetet: van segítség.

Hirdetés

Az áldozatsegítés komplex tevékenység, együttműködést igényel, e téren az igazságügyi tárca már mintegy másfélszáz partnerrel állapodott meg, nyáron pedig létrejött a nemzeti áldozatsegítést koordináló mechanizmus. A hatékonyság, a gyorsaság, a jobb „áldozatelérési arány” és „áldozatirányítás” szempontjából is fontos az együttműködés, a tevékenységek összehangolása – fejtette ki az államtitkár.

Hozzátette: egyre több oktatási intézménnyel is sikerült együttműködést kialakítani, legutóbb az Egri Főegyházmegye területén.

A kormány, az Igazságügyi Minisztérium számára nemcsak törvényi előírás, hanem erkölcsi parancs is az áldozatok segítése – hangsúlyozta Répássy Róbert, és megköszönte a négy állami vállalatnak az együttműködést.

Korábban írtuk

Répássy Róbert Balczó Barnabással, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Máger Andreával, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójával, Mátrai Károllyal, az MVM Energetika Zrt.  vezérigazgatójával és Pafféri Zoltánnal, a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. vezérigazgatójával aláírta az áldozati jogok szélesebb körű érvényesülése és az áldozatsegítés hatékonyabb megvalósítása érdekében létrejött áldozatvédelmi együttműködés megújításáról szóló megállapodást.