A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára erről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bejelentette, hogy jövő pénteken és szombaton a Kaposmérő melletti Kassai-völgy ad otthont a 7. lovasíjász vb-nek. Hozzátette: az eseményen 16 ország képviselői vesznek részt, köztük Európából például Anglia és Franciaország, Afrikából a Dél-Afrikai Köztársaság, az arab világból pedig Katar és Szaúd-Arábia.

Hirdetés

Rétvári Bence kiemelte, hogy a magyar lovasíjászokat a világ több kontinensén is nagyon tisztelik. Felidézte, hogy a X. század idején sok hatalmi konfliktust, szomszédos országok, törzsek és nemzetségek közötti vitát a magyar lovasíjászok megjelenése befolyásolt, és akkoriban Magyarország egy tudatos külpolitikát építve az európai politikát is befolyásolni tudta.

„Fontos, hogy őrizzük ennek a dicsőséges időszaknak az emlékét, a fiatalokat is megismertessük vele, elérjük, hogy erőt merítsenek belőle, sőt, legyenek büszkék a magyar történelemnek erre az időszakára” – indokolta az államtitkár, hogy a kormány miért támogatja erkölcsi és anyagi formában is a világbajnokság megrendezését.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a kabinet éppen ezért tette a Lázár Ervin Program részéve tette a lovasíjász-hagyományőrzést. Így a fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy színházi előadások, hangversenyek, cirkuszi előadások, vagy az őshonos állatfajok megismerésén túl akár huszár-, lovasíjász-, vagy más katonai hagyományőrző programokon vegyenek részt. Véleménye szerint ezáltal is lehet erősíteni a diákok magyarságtudatát, valamint hozzá lehet járulni a jövő lovas nemzedékének kineveléséhez.

A világbajnokság főszervezője Kassai Lajos, aki évtizedek óta foglalkozik a lovasíjász-hagyományok újjáélesztésével, mégpedig új, modern eszközökkel, de a régi elődök nyomdokain haladva. A sportág világbajnoka emlékeztetett rá, hogy az első vb-t 1994-ben rendezték meg a Kassai-völgyben, ahol jövőre már a 100. lovasíjász versenyre kerül majd sor. Kifejtette, hogy a lovasíjászat a harci művészetek sorába tartozik, Magyarországon olyannak számít, mint például Japánban a karate. Ismertette, az idei vb-re 16 országból érkező 60 induló korok, nemek és stílusok szerint összesen kilenc kategóriában méri össze tudását, és mivel a hazai versenyzőknek 30 év előnyük van a világgal szemben, ezért arra számít, hogy a magyarok minden stílusban az összes dobogós helyet megszerzik. Mivel a Kassai-völgy egy fedett lovasíjász pályával is rendelkezik, ezért elmondása szerint az eső sem jelenthet akadályt a világbajnokság megrendezésében.

Korábban írtuk