A Váci Jávorszky Ödön Kórházban tartott Semmelweis-napi ünnepségen a kormánypárti politikus beszédében kiemelte: már egy bő évtizede ez a nap az egészségügyben dolgozók ünnepnapja. Aki kórházba kerül, mindig nagy megbecsüléssel beszél azokról, akik ott dolgoznak, de ezen a napon ez még inkább így van, megbecsülik azokat, akik az év minden napján azért dolgoznak, hogy egészségesek legyenek az emberek – fogalmazott.

Hirdetés

Hangsúlyozta: a július 1-jei Semmelweis-nap azért is különösen fontos idén, mert ekkor lép életbe az egészségügyi szakdolgozók béremelése, amivel a kormány egy régi kérését teljesít. A koronavírus-járvány ideje az orvosok számára jelentős béremelést hozott, akkor a kamara által hozott bértáblát a kormány életbe léptette – emlékeztetett.

Közölte: az orvosi bérek nagymértékben emelkedtek, ami lehetőséget biztosított a hálapénz kivezetésére, most pedig az ápolói béremelés is megvalósulhat. Tizenkét hónap alatt kétszer emelkedik érezhető mértékben a bérük – jelentette ki.

Arra is kitért, hogy a parlament előtt fekvő és a jövő héten elfogadandó költségvetésben az egészségügyre a nehézségek ellenére többet fordítanak, mint az idén.

Korábban írtuk

Úgy vélte, az elmúlt időben fontos lépések történtek országosan az egészségügyben, így a béremelés és a kórházak gazdálkodása tekintetében.