Fotó: MTI/Kovács Tamás
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) receptet vált ki a digitális egészségügyi alkalmazás segítségével a Belvárosi Gyógyszertárban 2023. április 25-én. Középen Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Hirdetés

Rétvári Bence felidézte: a koronavírus oltási igazolvány digitális változatának applikációját bővítették ki azzal, hogy abban már a páciens számára felírt receptek is láthatók. Az alkalmazást eddig 2,2 millióan töltötték le, az e-recept alkalmazást pedig 140 ezren nyitották meg.

Kihasználva a digitális egészségügy előnyeit, egyéb funkciókkal bővítik majd az alkalmazást, a tervek szerint a leletek is megtekinthetők lesznek majd benne – tette hozzá.

Rétvári Bence beszámolt arról is, hogy az elmúlt hetekben felhívásban kerestek nevet a jelenleg myEESZT nevű alkalmazásnak. A befutó az „Egészségablak” elnevezés lett. Az államtitkár szerint a következő frissítésnél már ezt a nevet kell keresni a különböző alkalmazásáruházakban.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke arról beszélt, hogy a szakma mindig is azt képviselte, hogy a digitális felhőbe írt e-recept mellett a beteg maga is megnézhesse, hogy milyen gyógyszert kapott, milyen adagolással és meddig érvényes az adott recept. Ez az alkalmazás mindezt az elvárást teljesíti – mondta.

Korábban írtuk

Úgy értékelt: ezzel a gyógyszerkiváltás adminisztrációs része felgyorsul, így több idő jut a beteggel való gyógyszerészi konzultációra, amit a kamara mindig is szorgalmazott. Ez a mostani fejlesztés azért is szerencsés, mert nem kellett egy új informatikai fejlesztést a patikákban végrehajtani.

Hankó Zoltán szólt arról is, hogy elkezdtek dolgozni a gyógyszerbiztonsági irányelv megújításán, reményei szerint néhány hét múlva ez a munka befejeződik.

A sajtótájékoztató végén Rétvári Bence bemutatta a digitális egészségügyi alkalmazás működését; egy belvárosi patikában a mobilapplikáció segítségével váltotta ki a számára felírt készítményt.