Sebők Éva (Momentum) felidézte: októberben már beszélt a tűzifahiányról, és még mindig nem kaptak jelzést az emberek a térségi erdészettől arról, hogy lehet menni a fáért. Problémásnak nevezte, hogy megjelentek a csalók, illetve azt is, hogy a fák elszállításáról és feldolgozásáról az igénylőnek kell gondoskodni.

Hirdetés

Úgy fogalmazott: „továbbra is tömegkatasztrófának nézünk elébe”, melyre nem kínál megoldást a kormány. Ezért azt kérdezte: mikor lesz elérhető tűzifa Békés megyében, milyen megoldást terveznek a szállítási és feldolgozási gondokra, valamint mikor veszik észre azt, hogy „sikerpropagandával nem lehet fűteni”?

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: a tűzifaprogram a lakosság megsegítésére indított számos kormányzati intézkedés egyike, amelyet nagy érdeklődés követett. Több helyen a termelési kapacitást meghaladó igény érkezett, három hét alatt akkora, mint az év szeptember közepéig tartó részében.

Az erdőgazdaságok megtesznek mindent annak érdekében, hogy rövid időn belül mindenki megkapja a fát. Zalából, Baranyából, Nyugat-Dunántúlról és Pilisről is érkezik fa a Dél-Alföldre, ahol kevesebb az erdő, az elszállítás és a feldolgozás azonban mindenhol a vásárlók felelőssége – mondta.

Korábban írtuk

A képviselő nem fogadta el az interpellációra adott választ.