Hirdetés

Semjén Zsolt (KDNP) kiemelkedő jelentőségűnek nevezte a közelgő pápalátogatást. A történelemben birodalmak emelkedtek és tűntek el, de a római pápa tekintélye töretlen – fogalmazott.

Rámutatott: Ferenc pápa különleges gesztusa, hogy harmadszor látogatja meg a magyarságot. Felidézte az egyházfő csíksomlyói útját, az eucharisztikus kongresszuson tett budapesti látogatását és azt, hogy a hónap végén háromnapos apostoli utat, hivatalos látogatást tesz Magyarországon.

Kitért II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatására, és emlékeztetett második hivatalos útjára 1996-ban, amely – mint mondta – az egyházi intézményrendszer kiépítését és felvirágoztatását biztosította. Semjén Zsolt kiállt „lengyel testvéreink” mellett, a „nagy és szent” pápát érő nemtelen támadások miatt.

Ferenc pápa látogatásának középpontjában az ifjúság, az egyházi iskolák, egyetemek diákjai állnak – hangsúlyozta, és megjegyezte, hogy az egyházi közoktatási intézmények száma a többszörösére nőtt az elmúlt években. Kitért arra is, hogy a pápalátogatás hivatalos szimbóluma a Lánchíd, amely a béke hídjára utal.

Korábban írtuk

Ferenc pápa az élet és a béke embere – emelte ki.

Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: minden út Rómába vezet, de azt láthatják, hogy a pápa legtöbb útja Magyarországra.

Nemcsak a magyar emberek számára fontos ez a látogatás, a pápa különösen figyel arra, hogy ne csak a katolikusok felé, ne csak a keresztény hívők számára küldjön üzenetet. Minden jóérzésű ember számára fontos esemény egy pápalátogatás. Magyarország az első olyan ország, ahová többedszerre eljut a szentatya – mutatott rá.

Kitért arra, hogy a látogatás kapcsán Magyarországon belül és a határokon túl is nagy az érdeklődés, a rendvédelmi szervek megfelelően felkészültek a látogatásra.

Jelezte: a MÁV, a Volán és a GYSEV ingyenes utazást biztosít azoknak, akik szeretnének a szentatyával találkozni.