Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter a meghallgatásán az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottságának ülésén az Országház Széll Kálmán-termében 2023. november 13-án

A politikus a magyarországi nemzetiségek bizottsága előtt beszélve azt nevezte kiindulópontnak, hogy az Alaptörvény szerint a 13 őshonos magyarországi nemzetiség államalkotó tényező és önkormányzatisággal rendelkezik.

Hirdetés

Elmondta, arra törekednek, hogy Magyarország és a nemzetiségek anyaországa között minél szorosabb és jobb viszony legyen. Ha nem felhőtlen a viszony Magyarország és valamelyik anyaország között, abból nem áramolhat át semmilyen negatívum a magyarországi nemzetiségre – fejtette ki.

Semjén Zsolt példaként említette, hogy most hűvös a viszony Ukrajna és Magyarország között, ebből azonban semmilyen hátránya nem lehet a magyarországi ukránságnak.

Úgy folytatta, ha jó és gyümölcsöző a kapcsolat az anyaországgal, mint a szerbek esetében, akkor a jó együttműködés gyümölcseiből részesedik az adott nemzetiség is. A szerb-magyar kapcsolatok kedvező alakulásában kiemelte a nemrég elhunyt Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szerepét.

Korábban írtuk

Államigazgatási szempontból helyesnek tartotta, hogy egy kézben van a három terület, a nemzetiségek, a határon túli magyarság ügyei és az egyház, hiszen ezek szorosan összetartoznak.

A miniszterelnök-helyettes kitért arra is, hogy a nemzetiségek költségvetési támogatását hatszorosára növelték meg, a nemzetiségi intézmények száma pedig a nyolcszorosára emelkedett. 2010-ben mindössze 12 nemzetiségi iskola volt, 2023-ban viszont már 106 van, ahol 20 ezer diák tanulhat – tette hozzá.

Közölte, idén 1,3 milliárd forintnyi pályázati lehetőséget nyitottak meg és az elmúlt időszakban mintegy ezer beruházási projektet hajtottak végre kétmilliárd forint értékben.

Semjén Zsolt beszélt a nemzetiségi pedagógusok pótlékának emeléséről, valamint arról is, hogy a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjprogram 900 millió forintos keretéből eddig hétszázan kaptak támogatást. Nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat 2011-től négyszáz tanuló kapott összesen 320 millió forint értékben – részletezte.

A beruházások közül kiemelte a fővárosi Rákóczi úton lévő szlovák evangélikus templom és központ felújítását, a bolgár oktatási és kulturális központ építésének jelentős támogatását, továbbá a biatorbágyi német általános iskola megépítését.

A nemzetiségi iskolákban túljelentkezés van, ami mutatja azt, hogy minőségi oktatást biztosítanak, és azt, hogy a szülők tudják, a gyereküknek javára válik az, ha több nyelvben és kultúrában van otthon – mondta.

Semjén Zsolt előre írásban és a bizottság tagjaitól helyben is kapott kérdéseket.

A miniszterelnök-helyettes Alexov Lyubomir szerb szószóló felvetésére, aki egy szerb ortodox temetői parcella kialakítását kérte, azt mondta, az ügyben a Budapesti Temetkezési Intézet az illetékes, de szívesen segít az ügyben. A szerb szószóló és Szolga József horvát nemzetiségi szószóló is kérte a szerb-magyar, illetve horvát-magyar vegyesbizottság felélesztését.

Kissné Köles Erika szlovén szószóló javaslatára válaszolva Semjén Zsolt ígéretet tett arra, hogy pénzjutalmat biztosítanak a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjhoz.

Semjén Zsolt a nagyberuházásokkal kapcsolatban rögzítette, minden megkezdett beruházást befejeznek, azokat a beruházásokat pedig, amelyek nemzetiségi szempontból múlhatatlanul szükségesek, akkor is megvalósítják, ha a költségvetés helyzete az adott évben szűkösebb.

Rónayné Slaba Ewa Maria lengyel szószóló arról beszélt, hogy nem tudja, mi lesz most Lengyelországban a választások után, de bízik benne, hogy továbbra is jók lesznek a lengyel-magyar kapcsolatok. Semjén Zsolt kijelentette: a lengyel-magyar barátság nem függ kormányoktól.

Grexa Liliána ukrán szószóló egyetértett azzal, hogy soha nem volt még olyan hűvös a magyar-ukrán viszony, mint most, de úgy látta, a magyarországi ukrán nemzetiség és az ukrajnai menekültek is minden támogatást megkapnak.

Akopjan Nikogosz örmény szószóló Semjén Zsolt szerepét emelte ki abban, hogy helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok Magyarország és Örményország között. A miniszterelnök-helyettes erre azt mondta, a múltat rendeztük, a jövő tekintetében minden nyitva van.