Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

Semjén Zsolt az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából adott át Áder János köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket: a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztje, valamint Magyar Arany és Ezüst Érdemkereszt elismeréseket.

Az ünnepségen a miniszterelnök-helyettes azt mondta, Szent István király örökségéhez tartozik, hogy úgy alapította meg a magyar államot, csatlakozva a keresztény civilizációhoz, hogy az ország sem a Német-római Császárság hűbérese nem lett, sem Bizánc érdekszférájába nem vonódottbe. Elutasította a koppányi „pogánykodást”, ugyanakkor azt az árulást is, hogy a Német-római Császárságnak ajánlja fel az országot.

A Szent István-i mű lényege „az idők élén járni”, a szükséges változtatásokat megtenni és egyszerre megvédeni a nemzeti szuverenitást. Ez a feladat évszázadról évszázadra – mondta.

Az örökség tanulsága, hogy egyszerre kell megvalósítani ezt a kettős küldetést: mindenkinek a saját „őrhelyén” kell „az idők élén járnia”, nagyszerűt alkotnia, és ezt magyarként, a magyar nemzethez való hűségjegyében. A kitüntetettek pontosan így cselekedtek – hangoztatta Semjén Zsolt.

Korábban írtuk

Ez 1848-ban úgy hangzott, hogy haza és haladás: egyszerre kellett kivívni a nemzeti szuverenitást és a polgári átalakulást. De ugyanez volt a feladat 1956-ban is – mondta a politikus.

Kiemelte, hogy Szent Istvánról sok mindent el lehet mondani: zseniális állam- és egyházszervező, zseniális hadvezér, zseniális diplomata volt, valamint szent király.

A miniszterelnök-helyettes szerint az, hogy „rajtunk nem fognak az évszázadok”, annak köszönhető, hogy Szent István felajánlotta az országot a Szűzanyának.

Az államalapító legfontosabb tulajdonságának nevezte, hogy országépítő volt.

Mindenki feladata, hogy bekapcsolódjon ebbe az országépítésbe – tette hozzá.

A miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy sok magyar ünnep létezik, állami ünnep azonban csupán egy, Szent István napja. Elismerésből is sokfélét adományoznak, az állami kitüntetések viszont különleges ranggal bírnak – közölte.

A díjak egyidősek az emberiséggel – jelezte Semjén Zsolt. Azt mondta, hogy a kitüntetések fontosak azoknak is, akik kapják, és annak is, aki adja, jelen esetben a magyar államnak.

A leglényegesebbek azonban a magyar nemzetnek, mert az akkor tud megmaradni, ha büszke lehet a tagjaira – hangoztatta.

A miniszterelnök-helyettes arra is kitért, hogy nincs még egy olyan nemzet, amely arányosan annyi Nobel-díjast adott volna a világnak, mint a magyar.