Elmondta: a teremtett világ védelméért indított faültetési kampány hosszú távú gondolkodást jelent a KDNP részéről. Fontos, hogy az emberek ne csak elvegyék a Föld által nyújtott javakat, hanem ápolják, nemesítsék és gazdagítsák a bolygót – emelte ki a frakcióvezető.

Hirdetés

Simicskó István szerint lényeges, hogy „adjunk vissza a teremtőnek ilyen módon is, és adjunk a jövőnek, adjunk a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy valóban hosszú távon tervezhessenek ezen a bolygón”.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, a faültetés szimbolikus dolog, de ha sokan cselekszenek hasonlóképpen, akkor ezzel az „apró, de fontos” cselekedettel az emberek tettek valamit a jövőért és szülőföldjükért.

Simicskó István a párt másik kezdeményezéséről, az út széli keresztek állításáról, megóvásáról és felújításáról is beszélt.

Korábban írtuk

Elmondta, az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések arról szólnak, hogy kifejezzék tiszteletüket a Teremtő felé, és megőrizzék a keresztény civilizációt a gyermekek számára.

Molnár Péter, a KDNP városi elnöke és frakcióvezetője rámutatott, „teremtésvédelemben” gondolkodnak, ami a környezet megóvását jelenti.

Elmondta: Bodótetőn tíz gyümölcsfát ültettek el, hat szilva- és négy cseresznyefát. Hozzátette, a kereszténydemokraták a vármegye több pontján is terveznek faültetést.

Csiba Gábor, a KDNP Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke elmondta, a faültetési kampány a vármegye összes községét, városát és faluját érintheti, és bízik abban, hogy a fákat megfelelően gondozzák majd, így azokról lesz mit szüretelni.