Fotó: MTI, archív
Hirdetés

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a londoni magyar nagykövetségen újságíróknak és elemzőknek tartott tájékoztatóján kijelentette: e kérdésben a tényleges és sikeres erőfeszítéseket az uniós tagországok teszik.

Ebben Magyarország példát mutat, mindenekelőtt a határőrizet megerősítésével, de az utóbbi időben Olaszország is megkezdte a felzárkózást. Ez is azt jelzi, hogy ha megvan a politikai akarat és érvényesül a politikai józan ész, akkor megoldást lehet találni a helyzet kezelésére – mondta Kovács Zoltán.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nem is Magyarország vezetett be elsőként ilyen intézkedéseket, hiszen Nagy-Britannia a franciaországi Calais-ban, Spanyolország Észak-Afrikában, más országok az EU külső határainak más pontjain tettek hasonló lépéseket.

Kovács Zoltán az Európai Néppárttal fennálló viszonyról elmondta: a Fidesz saját szabad akaratából csatlakozott az Európai Parlament e pártcsoportjához, így senkinek nem áll jogában a Fideszt felfüggeszteni vagy kizárni.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz maga döntött EPP-tagságának felfüggesztéséről.

Az államtitkár szerint az EPP nem a centrum, hanem a baloldal, illetve a liberálisok felé tolódik; ennek egyértelmű bizonyítéka volt az is, ahogy a néppárti képviselők a Sargentini-jelentés ügyében szavaztak.

Kovács Zoltán szerint ez elsősorban a skandináv és a nyugat-európai tagpártokra igaz.

A Fidesz ugyanakkor kitart azon alapvető értékek mellett, amelyeket az Európai Néppárt alapítói fogalmaztak meg, és ezek kereszténydemokrata, jobbközép értékek – mondta hétfői londoni tájékoztatóján az államtitkár.

Kijelentette: a kormányt érő bírálatok mögött is a migrációval szembeni magyar hozzáállás és ennek kertelés nélküli kifejezésre juttatása áll. „Mi mindig azt mondjuk, amit gondolunk, és amit mondunk, azt komolyan is gondoljuk” – fogalmazott Kovács Zoltán.    Hozzátette: ez az alapállás 2010 óta következetesen érvényesül a kormányzati döntéshozatalban.