Fotó: MTI/Vajda János
A Magyar falu program keretében megépült ravatalozót adtak át Irotán

Soltész Miklós Szent II. János Pál szavait idézve megjegyezte, egyes médiumok és filmkészítők olyan alkotásokat mutatnak be, amelyek a halált bagatellizálják. Az államtitkár az emberi élet értékére utalva arról beszélt, bármilyen életkorban is van az ember, méltóságra született és ebben a méltóságban kell tőle búcsút venni.

Hirdetés

Soltész Miklós a beruházásra utalva azt hangoztatta, a kormány számára fontosak a kistelepülések, az ott élő emberek élete, akik mint fogalmazott „nem a sor végén vannak, hanem a sor elején”. Az irotai ravatalozót a Magyar falu program keretében a ruszin nemzetiségi önkormányzattal és a püspökséggel összefogva építették meg.

Demeter Zoltán fideszes országgyűlési képviselő elmondta, a térségben 79 település kapott segítséget és támogatást kapott a kormánytól a Magyar Falu Program keretében. „Lássuk meg egymásnak a gondjait, a terheit, segítsük egymást” – mondta a térség képviselője.

Kramarenkó Viktor, az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Irotán nem kisebbségben élnek itt a ruszinok, hanem többségben, hiszen a település lakosságának több mint kilencven százaléka ruszin. Köszönetet mondott a magyar kormánynak és az egyháznak a támogatásáért, emellett kiemelte, hogy látja Irota fejlődését.

Miklós László, a község független polgármestere azt közölte, a ravatalozó 35 millió forintból épült meg. A Magyar Falu Programon keresztül a beruházásra az egyházközség 25 millió forintot kapott. Hozzátette, mivel az összeg nem volt elegendő, megkeresték Soltész Miklóst; a ruszin önkormányzat a ravatalozó építéséhez további 6,5 millió forintot kapott. Ismertetése szerint az egyházmegyétől még 3,5 millió forintot kaptak, így indulhatott a projekt.

Korábban írtuk