Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) és Kiss Róbert püspöki helynök érkezik a magyar kormány támogatásával felújított római katolikus templom átadására a felvidéki Marcelházán 2023. július 5-én

A révkomáromi járásban lévő település megújult templomának ünnepélyes átadóján a helyettes államtitkár kijelentette: a marcelházi templom, illetve az utóbbi időszakban felújított vagy újonnan épült templomok elkészültéhez a magyar emberek, az egyházak és a magyar állam közös akaratára volt szükség, s ez az összefogás óriási eredményeket hozott, hozzájárulva a magyarság megmaradásához. Kifejtette: száz református templom és közel száz római, illetve görög katolikus templom újult meg, ami egy óriási szám. „A magyarság élni akar, és meg akar maradni, s ennek egyik eszköze az egyházakkal való összefogás, illetve az elmúlt több mint egy évtizedben elvégzett munka” – mutatott rá Soltész Miklós.

Hirdetés

Elmondta: a magyarság megtartásához, megmaradásához sok minden kell, szükségesek az óvodák és bölcsődék, amelyek megújultak, felépültek, szükséges az, hogy az egyes nemzetrészekhez tartozó magyar fiatalok megismerjék egymást, és szükséges az összefogás a többségi nemzettel is. Rávilágított: a következő hónapokban is szükség lesz a két nemzet közötti összefogásra a kereszténység és a közös értékek megvédése érdekében is. „Azoknak az értékeknek a megvédését, amelyek Pozsonytól a Tátráig mindenütt fontosak, csak a két nemzet összefogásával tudjuk elérni” – hangsúlyozta Soltész Miklós, hozzátéve: mindkét társadalom többségi része józan talajon és a teremtett világ értékeinek oldalán áll.

Az államtitkár a két nép további közös nézeteit említve elmondta: a szlovák és a magyar emberek többsége is békét szeretne, minél hamarabb, és a migráció kérdésének is azonos a megítélése. „Ha ezt az összefogást meg tudjuk valósítani magyarok és magyarok, illetve magyarok és szlovákok között, akkor az általunk képviselt közös nézeteket sokkal erősebben tudjuk felmutatni, akár Brüsszelben, akár az egész világban” – szögezte le Soltész Miklós.

Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke, aki ugyancsak részt vett az ünnepélyes átadón, megköszönte a magyar kormánynak a templom felújításhoz nyújtott segítségét, majd hozzáfűzte: az ideális az lenne, ha a szlovák kormány is törődne a felvidéki magyarság templomaival és a magyarokkal, akik Szlovákiában fizetnek adót. A Szövetségnek ezért az a célja, hogy parlamenti képviseletet szerezve ennek eléréséhez is hozzájáruljon.

A marcelházi templom felújítása három évvel ezelőtt kezdődött, azt a magyar kormány 15 millió forinttal támogatta.

Korábban írtuk