Sopron egyik ismert helye a Perkovátz-Ház. A gasztronómia hívei országosan jegyzik, a helyiek pedig tudják, hogy a közösségi élet, a lokálpatriozitmus intézménye is, fórum, ahol az emberek kicserélhetik egymással gondolataikat.

Tulajdonosa az eredetileg faipari mérnök Perkovátz Tamás, kinek nagyapja alapította 1924-ben a jeles vendéglőt, amit a kommunisták államosítottak, majd a rendszerváltozás során a családnak sikerült visszaszereznie, s 1992 óta ismét régi hírnevét öregbíti.

Perkovátz Tamás agilis ember, a közösségi élet lelkes szervezője. Vendéglőjében tartják összejöveteleiket a Rotary Club és a Lions Club helyi tagjai, a helytörténészek asztaltársasága, valamint Sopron vármegye híres szülöttéről, a botanikus Kitaibel Pálról elnevezett tudományos társaság. Ezenkívül ősztől tavaszig kéthetente kulturális kvízjátéknak is helyet ad a vendéglő, melyben a legkülönbözőbb rendű-rangú emberek vesznek részt. Mindezek mellett alakult ki szép lassan a Perkovátz-Ház Baráti Köre, mely ma már Sopron élénk polgári életének egyik meghatározó közössége.

Legfontosabb célja, hogy a térség kulturális sajátosságaira felhívja a figyelmet, azokat őrizze és népszerűsítse. A nyugati végeken ugyanis, miként Perkovátz Tamás mondja, nem teljesen igaz, hogy nyelvében él a nemzet. Épp ellenkezőleg, évszázadok óta természetes egymás mellett a magyar, a német és a horvát szó. Ez a vidék hagyományosan európai a szó eredeti, nemes értelmében. A Sopronhoz közeli Nagycenken született a Legnagyobb Magyar, Gróf Széchenyi István, ki felnőtt korában tanult meg magyarul, s nem messze van a ma Ausztriához tartozó Doborján, ahol a magyarul egyáltalán nem beszélő, de önmagát mindig magyarnak valló Liszt Ferenc látta meg a napvilágot.

Hogy ezt a sajátos kulturális világot népszerűsítse, a baráti kör minden évben megjelentet egy háromnyelvű naptárat, melynek címe Újra együtt. Németül Wieder zusammen, horvátul Ponovo zajedno. A naptár jelmondata ez:

„Jövőnk ígérete múltunk igaz ismeretében van.” A naptárba diákoknak szánt órarendet helyeznek el, melyen ez olvasható: „Szeretett szülőföldeden három nemzet él. Ez az a föld, melyet őseid akarata ellenére szakított szét a történelem. Most végre újra együtt vagyunk! Csak akkor szereted igazán szülőfölded, ha ismered azt. Ismerd meg hát, fedezd fel kincseit, gyönyörködj szépségében!”

Perkovátz Tamás tehát azon klasszikus polgári felfogás képviselője, melyet az elmúlt évtizedekben igyekezett megnyomorítani a hatalom, s melynek ma fájón kevés képviselője van.

Hogy mi köze mindennek a soproni pénzhez, a jövőre megjelenő kékfrankhoz? Perkovátz Tamás a Demokratának elmondta, vendéglősként találkozott a természetbeni juttatások rendszerével, a Ticket Restaurant, a Cheque Déjeuner, a SodexHo és a többi utalványforgalmazó céggel. Mivel jó ötletnek tartotta a rendszert, maga is szerződést kötött velük.

Rendben is volt minden egészen addig, amíg 2006 októberében, ahogy addig is havonta, több tízezer forintos tételt adott fel partnereinek, ám a pénzbeli ellenértéket az egyiktől nem kapta meg. Érdeklődésére azt mondták, az általa feladott utalványok nem érkeztek meg a céghez, így kénytelen volt elkönyvelni a veszteséget.

– Ekkor elkezdtem beleásni magam a témába, s a hosszas keresgélés azon felismeréshez vezetett, hogy az ételutalvány-forgalmazás a világ egyik legnagyobb üzlete, hiszen kockázat nélkül termel hasznot – mondta a Demokratának Perkovátz Tamás.

A vendéglős azt is kifejtette, hogy miért van ez így.

– Ebben minimális befektetéssel, kockázatmentesen lehet nyereséget produkálni, míg más vállalkozások állandóan a kockázat terhétől nyögnek. A forgalmazó ugyanis előre megkapja szolgáltatásának ellenértékét, és a működtetés költségei elenyészőek a bevételekhez viszonyítva. Már egy éven belül megtérül a befektetés, míg a reálszférában a sikeresnek mondott vállalkozásokban is minimum öt év.

Az utalványrendszerben négyféleképpen keletkezik bevétel: a munkaadó által kifizetett kezelési költségből, a beváltóhelytől levont jutalékból, abból a kamatbevételből, amely az utalványok ellenértékének használatából fakad, valamint a soha be nem váltott, elveszett utalványok rendkívüli eredményéből. Az utalványforgalmazó nyereségének mértéke csupán attól függ, mennyire jól szervezte meg a működtetési rendszert.

– Ezért érthetetlen számomra, hogy az állam miért adta ki kezéből ezt a látszólag szociális szférát szolgáló rendszert 1993 őszén. Ha a bennünket képviselő állam működtetné, akkor ez éves szinten, országosan negyvenmilliárd forint hasznot hozna, amely tízmillió magyar állampolgárra vetítve négyezer forint fejenként, ami itthon maradna és a hazai polgárokat gyarapítaná – magyarázta lapunknak Perkovátz Tamás.

A felismerést tett követte, a Pekovátz-Ház ételutalványt bocsátott ki, mely a „Hami – Ha mi összefogunk…” nevet kapta. – A név arra is utal, hogy ha mi összefogunk, együtt eredményt érünk el, mivel a Hami utalvány kondíciói kedvezők a munkaadóknak és a beváltóknak egyaránt, magyar vállalkozások a partnereink, ezáltal az ő forgalmuk növekszik, a forgalmazásból képződő nyereség egy részét pedig saját döntésem alapján közösségi célokra fordítjuk – fejtette ki a rendszer lényegét a vendéglős.

Az utalvány sikeres, ma már körülbelül négyezren használják, s nagyjából ezer helyen lehet vele vásárolni. Ez tekinthető tehát a kékfrank elődjének.

– Tavaly a Demokratában olvastam egy interjút Varga Istvánnal, aki a helyi pénzekben rejlő lehetőségekről beszélt. Ezen felbuzdulva meghívtuk Sopronba, s ő töviről hegyire elmagyarázta nekünk, miként működhet ez a rendszer – mondta Perkovátz Tamás.

A Perkovátz-Ház tulajdonosa körül gyorsan kialakult a „kemény mag”, Pirger Károly rendszerszervező és Nagy István közgazdász személyében olyan társakra lelt, akik felismerték a helyi pénz fontosságát, s elkötelezett segítői lettek az ügynek. Hogy nemcsak szalmalángszerű nekibuzdulásról vagy álmodozásról van szó, azt bizonyítja, hogy az ügy mellé állt Varga István mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestület, a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara, valamint a Járai Zsigmond korábbi pénzügyminiszter, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke által létrehozott Pannónia Biztosító, és értékes segítséget kaptak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől is.

De mi is a pénz és a helyi pénz közötti különbség?

– Napjaink pénze, például a forint olyan csereeszköz, aminek mennyisége és értéke manipulálható, az ebből származó hasznot ki lehet venni, hiánya a meglévő pénzt indokolatlanul megdrágítja, a gazdaság működését nehezíti. Ma a hiányzó csereszköz-, azaz forintmennyiség csupán 4-5 százalékkal marad el a kívánatos mértéktől, de már ez is komoly problémákat okoz. Kékfrank utalványunk ezt a hiányzó űrt kívánja kitölteni, vagy ennek mértékét csökkenteni, hiszen a helyi pénzt nem lehet manipulálni, az a közösség javát szolgálja. Mai gazdasági-pénzügyi bajainkra orvosságot jelent. Ugyan nem csodaszer, de már rövid távon is érzékelhető lesz használatának hatása – mondta Perkovátz Tamás.

A vendéglős és társai úgy vélik, hogy nemcsak a hiányzó csereeszköz-mennyiséget kell pótolni, hanem azt olcsóbbá is kell tenni. Erre hivatott a helyi pénz, ami jogi értelemben nem pénz, hiszen a pénzkibocsátás állami monopólium. Valójában egy utalvány, amely alternatív csereeszközként fog működni. Lokálpatriótákról lévén szó, a jövőre megjelenő utalvány a kékfrank nevet kapta, s természetesen német (Blaufränk) és horvát (plavi franak) elnevezését is feltüntetik rajta.

Az utalvány kibocsátását szövetkezeti rendszerben valósítják meg, mivel ezt tartják a legdemokratikusabb vállalkozási formának. Ebbe a létrejövő szövetkezetbe átkerül a Hami utalványcsalád is, hogy ennek eredménye is ezt a nagyobb közösséget szolgálja. A Hami Európai Szövetkezet minden tagjának a részjegyaránytól függetlenül egy szavazata lesz, és elfogadják csereeszközként a kékfrankot. Azért hoznak létre európai szövetkezetet, mert az egykor kulturálisan és gazdaságilag egységes térséget kettévágó határ ausztriai oldaláról is csatlakoznak hozzá. Ezáltal is újraegyesülhet e sajátos arculatú térség.

A kékfrank működési elve egyszerű. Ha valaki hozzá akar jutni mondjuk egymillió forint értékben kékfrankhoz, akkor elmegy a kibocsátó szövetkezet által megbízott pénzintézethez (mely jelen állás szerint a magyar tulajdonú Takarékbank térségi egysége, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet lesz), ott letesz egymillió forintot, amiért egymillió kékfrankot kap. Az egymillió forintot lekötik a bankban, így az a bankszámlán kamatozik. Ha valakinek például szüksége van tízmillió forint hitelre, akkor ugyanezen pénzintézettől a szokásos eljárás mellett megkapja azt, mondjuk 15 százalékos kamat mellett. De a rendszer tagja nem fogja kivenni a megkapott tízmilliós hitelt, hanem leköti, s helyette ugyanolyan értékű kékfrankhoz jut hozzá. Tehát, mivel a lekötés reálkamata nagyjából 7,5 százalék, a hitel valójában máris olcsóbb, hiszen nem 15 százalékba, hanem csak a felébe kerül. Ezért megéri majd kékfrankot használni.

Az alapítók reményei szerint segíti a kékfrank bevezetését az a bizalmi tőke is, amit a Hami étkezési utalvánnyal sikerült megszerezni. A kezdeményezés már a megvalósítás stádiumában van, olyannyira, hogy a terv szerint szeptember 29-én, a város védőszentjének, Szent Mihálynak napján a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának aulájában tartja alakuló összejövetelét a Hami Európai Szövetkezet. Azt, hogy a kékfrank a forintforgalom hány százalékát képes kiváltani, majd az élet fogja eldönteni. De már a reálisan várható 15-20 százalék is milliárdos nagyságrendet jelent.

A kékfrank nagy erénye lesz, hogy mivel nem kamatozik, nem áll senkinek érdekében azt felhalmozni, ebből adódóan gyorsabban fog forogni, mint a jelenlegi pénz, és felpörgeti a helyi gazdasági életet. Mint Pirger Károly, Perkovátz Tamás egyik társa kifejtette a Demokratának, ez azt is jelenti, hogy a helyben elvégzendő munkákat helyi cégekkel fogják elvégeztetni a megrendelők, mivel a távolabbi vidékek cégei nem tagjai a rendszernek. Vagyis a soproni és a környékbeli vállalkozások könnyebben jutnak megrendelésekhez, és az itt élő polgárok vásárlásaikat is kékfrankkal bonyolíthatják le.

A kékfrankforgalom nagyobb része persze a forinthoz hasonlóan virtuális lesz, hiszen számlákról számlákra mozog majd, de mivel fizikai valójában is megjelenik, nem mindegy, hogy néz ki.

A helyi értékek megőrzése és felmutatása jegyében a legnagyobb, húszezres címleten Liszt Ferenc arcmása lesz, a tízezresre Joseph Haydn képe kerül, az ötezresen Sopron egyik európai hírű polgármestere, a harmincéves háborúba is beleszóló Lackner Kristóf látható majd, a kétezresen a Sopron vármegyei születésű világhírű botanikus, Kitaibel Pál. Az ezrest a soproni színházat létrehozó mecénás, a később horvát bánná emelt Pejacsevich László portréja díszíti, az ötszázason pedig Esterházy Pál herceg képe lesz.

A kékfrank bevezetése tehát vélhetően jótékony hatással lesz Sopron és vidéke gazdaságára, a közösségépítés, a helyi kultúra és az öntudat erősítése szempontjából várható közvetett haszon pedig fel sem mérhető. Perkovátz Tamásék úttörő feladatra vállalkoztak, s ha kezdeményezésük sikeres lesz, az országszerte példaként szolgálhat.

Ágoston Balázs

A legendák szerint 1809-ben, a napóleoni háborúk idején Sopronba és a környező falvakba kvártélyozták be magukat a francia katonák, akik igencsak szerették a bort, márpedig a nyugat-magyarországi város és térsége jeles borvidék is. A bakáknak kétféle pénzük volt, egy fehér színű, gyorsan inflálódó háborús pénz és az értékálló kék frank. Az okos soproni gazdák, ha már nyakukon ültek Napóleon katonái, csak kék frankért voltak hajlandók bort adni a szomjas hadfiaknak. Állítólag így kapta nevét a kékfrankos szőlőfajta és a belőle készült bor, mely Sopron legjellemzőbb fajtája.