„Azzal, hogy a DK Rácznét jelöli a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kordás László helyére a parlamentbe, sunyin, védhetetlenül, elfogadhatatlan módon próbálja legitimizálni a hazudozást”

Hirdetés

– fejtegette Stummer.

A Magyar Nemzet emlékeztet, a DK megnevezte, hogy a korábban a baloldali előválasztáson elbukott székesfehérvári jelöltjüket küldenék a parlamentbe a január 31-én elhunyt Kordás László helyett.

A frissen momentumossá lett Stummer bejegyzését pártja központi oldalán egyelőre nem osztották meg, úgy tűnik, a verőlegény szerepet ezúttal kiszervezték a XVIII. kerületi DK-s vezetésű önkormányzatban dolgozó politikusuknak, vagy egy magánakcióról van szó.

A Momentum-féle szereposztás egyébként kevéssé vehető komolyan, hiszen meg nem erősített információk szerint a DK és a Momentum egy olyan megállapodáson ügyködik, amelynek keretei között éppen Stummert támogatná mindkét baloldali párt a 2026-os országgyűlési választásokon az MSZP-s Kunhalmi Ágnes ellenében – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Korábban írtuk