Kiemelte, több kutatás is igazolja, van összefüggés a fizikai motorikus képességek és a szürkeállomány fejlődése között, és a mozgással fejleszthetők a kognitív képességek is. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy ép testben ép lélek – tette hozzá.

György László elmondta, a szabadtéri kondiparkot – melynek értéke 12,5 millió forint – a Katker2005 Kft. adományozta az általános iskolának a Tanítsunk Magyarországért! programban. Az eszköz segítségével mostantól a szabadban is megtarthatók a testnevelés órák – jegyezte meg.

A kormánybiztos hangsúlyozta, a kormány számára fontos azon gyermekek jövője, akik kisebb településen élnek, távol a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől.

Hozzátette, a Tanítsunk Magyarországért! program társalapítóival arra keresték a választ, mi az oka annak, hogy a diákok 54 százaléka középfokon lemorzsolódik. Arra jutottak, hogy amíg a gyermekek nem végzik el az általános iskolát, nem hagyják el településüket. Amikor pedig bekerülnek egy új közösségbe, a közösségváltás és a rendszeres utazás „sokkszerű élmény” számukra.

A programban egyetemista mentorokat készítenek fel arra, hogy hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulókkal heti egy napot foglalkozva felkészítsék őket a középiskolai élményekre – közölte.

György László úgy fogalmazott, a mentorok segítségével megismertetik az iskolásokkal a „településeken túli világ izgalmait”, a továbbtanulási lehetőségeket, a szakiskolákat, gimnáziumokat, az egyetemet, valamint a kikapcsolódási és a munkalehetőségeket.

A kormánybiztos a közmédiának elmondta, a programot 2018 decemberében jelentették be és 2019 szeptemberében indult az első mentorálás. Hozzátette, négy év elteltével több mint ezer egyetemista mentorál 4700 általános iskolást.

Ünnepi köszöntőjében György László hangsúlyozta, reméli, a gyermekek kihasználják a szabadtéri kondiparkban rejlő lehetőségeket. Az iskolásokat arra biztatta, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a vágyaikat és az álmaikat valóra válthassák.

Hirdetés

Veres Gábor, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatójában úgy fogalmazott, a kondipark „nem fog pihenni”, használatát beépítik a testnevelés órákba és a sportfoglalkozásokba.

Hangsúlyozta, iskolájuk a diáksportot és a diákolimpiát tekintve az ország több száz iskolája közül a három legaktívabb közé tartozik, a kondipark pedig hozzájárul majd a további sikerekhez.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, a Tanítsunk Magyarországért Alapítványt elnöke köszöntőjében arról beszélt, az egyetem tanárképzése azért változhatott meg, mert a hejőkeresztúri általános iskola és az ottani szellemiség „megtermékenyítette”.

Kiemelte, a mai napig követik a tanárképzésben azokat a hagyományokat, amelyeket az iskolában tanultak a pedagógusoktól, a gyermekektől és az ottani „légkörtől”, és ezen nem is szeretnének változtatni.

Katona Zoltán, a Katker2005 Kft. tulajdonosa azt mondta, reméli, a diákok minél többet használják majd az eszközt a testnevelés órákon és a szabadidejükben is.

Korábban írtuk