Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Menczer Tamás arra reagálva mondta ezt, hogy Szabó Tímea az Országgyűlésben kifogásolta: a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak. Ezt követően a budapesti román nagykövet egy bejegyzésben szolidaritást vállalt az ellenzéki politikussal.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy Szabó Tímea „a gyurcsányi iskola egyik legjobb diákjává vált” mert Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az, aki „rendszeresen ráront a külhoni magyarokra”.

Ezzel szemben a kormány álláspontja az, hogy minden magyar felelős minden magyarért, másképpen fogalmazva, akinek az egyik magyar nem fontos, annak a másik sem lesz az – jelentette ki az államtitkár.

Véleménye szerint ha Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc „és elvbarátaik” vezetnék az országot, nemcsak a külhoni, hanem az itthon élő magyarok sem lennének fontosak nekik.

Azt mondta, a Magyarországra érkező egészségügyi maszkok mintegy egy százalékát juttatták el a külhoni magyaroknak. Vagyis Szabó Tímeának ez az egy százalék fáj – tette hozzá.

Arról is beszámolt, hogy eddig már 86 millió maszk érkezett Kínából Magyarországra és további több mint 62 milliót jegyeztek elő.

Hozzátette: ez nagy mennyiség, de az egészségügyben, a rendvédelemben és a közigazgatásban dolgozóknak naponta milliós vagy akár több milliós a maszkigényük, és nem tudni, hogy meddig tart a járvány, hosszú távú védekezésre kell berendezkedni. A legfontosabb, hogy az egészségügyi dolgozók mindig hozzájussanak a szükséges védőfelszerelésekhez.

Óriási verseny folyik a világban a maszkokért és a lélegeztetőgépekért, és ebben a versenyben Magyarország helytáll – mondta Menczer Tamás.