Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: az illetményemelésről hozott határozat alapján a hivatásos, a szerződéses, valamint a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák fizetése két lépcsőben, 2022 szeptemberétől és 2024 januárjától emelkedik, ennek értelmében szeptembertől egy katona az eddigi havi, rendszeres illetményének mintegy egynegyedével több fizetést visz haza.

Hirdetés

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a döntést korábban azzal indokolta, hogy a változó biztonsági környezetben tovább kívánják növelni a katonák megbecsülését. Az elhúzódó háború, valamint a folyamatos migrációs nyomás okozta állandósult biztonsági kockázat szükségessé tette a Magyar Honvédség készénlétének, erői felkészültségének és reagálóképességének fokozását.

„Minőséget követelünk katonáinktól, kimagasló szakmaiságot. Ebben a hivatásban nincs helye a tévedésnek. Miniszteri kinevezésem első napja óta azon dolgozom, hogy katonáink megkapják az őket megillető erkölcsi és anyagi elismerést. Hosszú folyamat, hogy egy hivatás presztízsét növeljük, a kiszámítható életpálya mellett azonban az anyagi megbecsülésünket a fegyveres szolgálatért, a rájuk mért felelősségért és áldozatvállalásért cserébe már most ki tudjuk fejezni” – tette hozzá a honvédelmi miniszter.

A tárcavezető szerint minden eddiginél fontosabb kérdéssé vált Magyarország számára a biztonság és a gazdasági, nemzeti szuverenitás védelme, erre kellő garanciát jelent a kormány által létrehozott Honvédelmi Alap, amely biztosítja, hogy nehéz gazdasági helyzetben is fenntartható legyen a Honvédelmi és Haderőfejlesztési program.

Korábban írtuk