Ez azt jelenti, hogy Magyarország Európa hangja – mondta a tanácskozáson Hidvégi Áron, a Századvég elnökhelyettese.

Hirdetés

Közlése szerint az európaiak 71 százaléka egyetért azzal, hogy mihamarabbi tűzszünet kell Ukrajnában, csaknem valamennyi megkérdezett elutasítja, hogy katonákat küldjön Európa az orosz-ukrán konfliktusba. Norvégia kivételével minden ország közvéleménye úgy gondolja, hogy Európa veszít a szankciókkal, és kétharmaduk utasítja el a keményebb fellépést Kínával szemben.

Tuzson Bence igazságügyi miniszter a kutatásról szólva úgy fogalmazott, hogy az európai elit és a társadalom alapvetően másképpen gondolkodik. Magyarország szorgalmazza a békét, mert „mi azt éltük meg, hogy a háborúk veszélyeztetik a kultúránkat”.

Úgy vélekedett, hogy az Európai Unió vezetése tudathasadásos állapotban van. Ugyanis még egy Magyarországgal nem éppen barátságos állam igazságügyi minisztere is úgy nyilatkozott kötetlenebb körülmények között, hogy nem tisztázott a jogállamiság definíciója. Vagyis olyan témában indítottak eljárást Magyarországgal szemben, aminek az alapvetése sem világos – mondta Tuzson Bence.

Súlyos problémának nevezte, hogy átrendeződnek a súlypontok az európai hatalmi központok között, és az Európai Bizottság egyre inkább magához vonja az Európai Tanács jogköreit, maga alá gyűri a politikai hatalmat, és kormányként kezd viselkedni. Ez pedig az Európai Unió szétfeszítéséhez vezet – vélekedett.

A miniszter arról is beszélt, hogy nagyon éles határvonalak alakultak ki az Európai Unióról szóló gondolkodásban. Vagy létrejön egyfajta birodalom, vagy a nemzetállamok szoros szövetségeként működik az EU – ismertette.

Ebben a helyzetben a józanság a legfontosabb, és a magyar kormányt csak a nemzeti érdek vezeti. Az ideológiai nyomás viszont annyira erős a tagállamok többségében, hogy elnyomja a nemzeti érdeket – hangoztatta Tuzson Bence.

A kutatás az EU 27 tagállamában, valamint az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svájcban készült, valamennyi országban ezer-ezer ember megkérdezésével.

Korábban írtuk