Ingyenes Külföldi Nyelvtanulási Program középiskolásoknak

A Magyar Kormány a világon egyedülálló módon támogatja a fiatalok nyelvtanulását. Kéthetes, ingyenes, külföldi nyelvtanfolyamok indulnak a középiskolás diákok számára. A jelentkezés hamarosan indul. Jelentkezzetek! Utazzatok! Hajrá!

Gepostet von Szentkirályi Alexandra am Mittwoch, 15. Januar 2020
Hirdetés

Bartos Mónika elmondta: 1390 tanulói csoport már felvette a kapcsolatot a számára szimpatikus külföldi partnerekkel, és ennek köszönhetően 32 300 diák már rendelkezik a jelentkezéshez szükséges befogadónyilatkozattal. Az online felület egyébként majd csak februárban nyílik meg, ahol a csoportos pályázóknak egy hónapig, az egyéni pályázóknak pedig hatvan napig lesz lehetőségük benyújtani a jelentkezésüket.

Az angol nyelvű képzések Angliában, Írországban és Máltán választhatók, német nyelvterületen Ausztria és Németország kínál tanfolyamokat, emellett Franciaországba is utazhatnak a diákok. A program előfinanszírozott, az utazási és megélhetési támogatást a Tempus Közalapítvány fogja kiutalni a pályázóknak.

A kormány döntése értelmében minden tanuló kétszer, kilencedik és tizenegyedik évfolyamosként utazhat külföldre nyelvet tanulni az állam pénzén – emlékeztetett.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az elmúlt időszakban a téli szünet, illetve az ünnepek miatti kihagyás ellenére ennyien tettek lépéseket és foglalkoztak a program előkészületeivel. Egyúttal ajánljuk a többi érdeklődőnek is, hogy mielőbb ismerkedjenek meg a kurzuskínálattal, tegyék fel személyesen kérdéseiket a külföldi nyelviskoláknak, és szerezzék be tőlük a befogadó nyilatkozatokat” – mondta Bartos Mónika.

Hozzátette: mivel nemzetközileg elismert, színvonalas nyelviskolákról van szó, amelyek nem csak a magyar diákoknak nyújtanak képzést, érdemes mielőbb felvenni velük a kapcsolatot, hiszen a forgalmas nyári időszakban nem biztos, hogy könnyű lesz helyet találni, különösen a nagyobb létszámú csoportoknak. A kéthetes kurzusokra csaknem háromszáz külföldi nyelviskola várja a magyar tanulókat, akik a program honlapján, a knyp.hu oldalon tájékozódhatnak a legfontosabb részletekről.

A kurzuskínálat mellett ott érhetők el a konkrét pályázati kiírások és az elszámolási tudnivalók is. A honlapon közzétették azt is, melyik helyszínre milyen légitársaságokkal utazhatnak a tanulók, valamint a MÁV is készített egy információs oldalt a diákcsoportoknak kedvezményes ajánlatairól. A kiutazás módját (repülő, busz, vonat vagy ezek kombinációja) a pályázók maguk választhatják ki – tájékoztatott a miniszteri biztos.

A szervezést akkor érdemes elkezdeni, amikor a pályázók megkapják a jelentkezésük pozitív elbírálásáról szóló hivatalos támogató okiratot. A buszos utazásokkal kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy távolabbi célpontok esetén a menetrend szerinti járatok jobb megoldást jelentenek a bérelt buszoknál, mivel a jogszabályi megkötések miatt 23 és 4 óra között nem utazhatnak a tanulók, az utazás megszakítása pedig extra költségekkel jár, csakúgy, mint a külföldi parkolás vagy a busz két hétre számított bérleti díja.