Elmondta, március végéig több mint 3100 család – egy kisvárosnyi ember – döntött úgy, hogy állami támogatással vásárol lakást vagy bővíti otthonát.

Hirdetés

A családok egy rendkívül kedvező, legfeljebb 3 százalékos, államilag támogatott hitelt vehetnek fel otthonteremtésre, melynek összege a gyermekek számától függően akár 50 millió forint is lehet, több gyermek vállalása esetén pedig jelentős összeggel csökken a hiteltartozás – ismertette.

Hozzátette, a több mint 3000 igénylőből 2000 még gyermektelen, s háromnegyedüknek ez lesz az első saját otthona.

A csok plusznál a családok illetékmentességre és áfavisszatérítésre is jogosultak, ráadásul a csok plusz mellé a falusi csok-ot és a babaváró támogatást is felvehetik – mondta Zsigó Róbert.

Korábban írtuk

2010 óta folyamatosan bővítjük a gyermekes családokat segítő intézkedéseket. A kormány a mostani nehéz időkben is azon dolgozik, hogy minden segítséget megadjon a gyermeket vállaló, nevelő családoknak, és segítse a magyar gazdaság növekedését, hiszen ezen intézkedéseknek komoly gazdaságélénkítő hatása is van – mondta az államtitkár.

Zsigó Róbert jelezte, a csok plusz továbbra is igényelhető, a részletekről a család.hu oldalon lehet tájékozódni.