Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

– Honnan irányították ezt az akciót?

– Annyi biztos, hogy a nyugat-európai szélsőbal tervezte és szervezte meg a magyarországi támadást. A közvetlen cél az volt, hogy az Antifa a magyaroknak is megmutassa a maga brutális arcát, agresszivitását, és ha egyelőre csak egy-két napra is, de veszélyessé tegye az életet Budapesten, felforgassa a nyugalmunkat. 

– Valóban kommunista, anarchista és náciellenes ideológia jellemezné az Antifát, vagy ez csak álca, illetve csali a csatlakozni kívánó „hasznos idióták” számára?

–  A kitörés napjára radikális fiatalok csoportjai szerveztek megemlékezést korábban. Történtek kilengések, ezeket a baloldali kormányok rendre elnézték, mondván, vessen csak árnyékot mindez a jobboldaliságra, a jobboldali szavazók táborára. Simán eltűrték, hogy Szabó Albert is feltűnjön a színen és némi turbulenciát okozzon. A polgári kormány azonban helyére tette, konszolidálta a megemlékezést, és azt már régóta nem jellemzik szélsőséges momentumok, a rendezvények, évfordulók nyugalomban teltek. Tehát konkrét oka nem lehetett annak, hogy az Antifa fellépjen a kitörés megemlékezőivel szemben. A célpont a nemzeti karakteréhez, hagyományaihoz ragaszkodó Magyarország volt. Valójában a nemzetek eltörlése, az államok gyengítése, szétverése az Antifa lényege, hogy új, magasabb, globális szinten megteremtett irányítási forma vegye át ezek helyét. 

Korábban írtuk

– Ki támogatja az Antifát, hol lehet a központja?  

– Ez jó kérdés. Sok helyütt feltűnnek, Nyugat-Európától kezdve az Egyesült Államokig, és itt vannak Kelet-Közép-Európában is. Kiterjedt, ahogy a Magyarországon bevetett csoport is mutatja, internacionalista, katonai jellegű hálózatról van szó, amelynek a sejtjei fedik és kiegészítik egymást. Ehhez igen magas szintű koordináció szükséges. Az ezt végző agytröszt, mint ahogy az Antifa gyökerei is, itt vannak Nyugat-Európában.

– Ha figyeljük a médiát, azt látjuk, hogy sok spekuláció létezik a hálózat azonosításával, irányításával kapcsolatosan. Beszélnek például a Kurd Munkapártról. Csakhogy egy párt anyagilag, szellemileg is kevés lenne a feladathoz… 

– A finanszírozás, a kiképzés kérdését egyelőre homály fedi. De a magyarországi támadás is azt mutatta, az Antifának szigorú konspirációs szabályai, kidolgozott módszerei, taktikái vannak. Szó sincs spontaneitásról. A budapesti támadás is megtervezett, profi akció volt. Egyrészt azt nézték, kik viselnek valamilyen kvázi katonai ruházatot, ezekről azt feltételezték, hogy ott lesznek a megemlékezésen. Másrészt mélységi információkat gyűjtöttek, figyeltek embereket, akikre az Antifa hazai csoportjai hívták fel a figyelmüket. Így verték meg a nemzeti rockzenészt, Dudog Lászlót, a párját meg is késelték. Figyelték a napi mozgásukat, időbeosztásukat és lecsaptak rájuk. Ezzel a módszerességgel minőségileg szintet lépett az Antifa Magyarországon. 

Úgy tűnik, számíthatunk a hálózatra. Három éve a gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatos budapesti romatüntetésen is ott voltak, német nyelvű zászlójukat lengetve. Keresik azokat az eseményeket, amelyeket egészen a Majdan hőfokára tüzelhetnének fel… 

– Ez egyértelmű. A globalista hatalom látta, hogy a magyar ellenzék rózsadombi aranyifjaival nem megy semmire sem. Ők félnek és kényelmesek. Tehát beküldik a budapesti utcákra az Antifát. Ez történt most. Ugyanígy lovagolták meg egyébként Franciaországban a sárga mellényesek tüntetéseit is. Nem a demonstrálók követeléseiért harcoltak, hanem igyekeztek megrengetni a polgári társadalom értékrendjét, tradícióit. 

–  A német AfD egyik politikusa, Stefan Möller azt írta a Twitteren, hogy az Antifa beépült a német politikai elitbe. Példaként hozta fel Türingia SPD-s tartományi belügyminiszterét, Georg Maiert, aki Möller szerint szorosan kötődik az Antifához… Szintlépés ez is? 

– Persze. A zöldek ugyanígy épültek be korábban a német politikai elitbe. Ma már ott vannak a kormányban, és irányítják a német külpolitikát és belpolitikát. 

– Egy német lap, a Bild írásából kiderült, hogy a német hatóságok név szerint ismerték azt a csoportot, amely Budapestre jött. Az AfD-t szorosan figyelik a német szolgálatok, az Antifa viszont kedvére jöhet-mehet… Nem is értesítették erről a magyar hatóságokat. Miért? 

– Nem mindig egyeznek a fogalmaink. Mit tekintünk az alkotmányra veszélyes szervezkedésnek? Nyugaton a szélsőbaloldali alakulatokat nem ítélik annak. De egy legitim, jobboldali parlamenti pártot, az AfD-t viszont napi szinten tartják megfigyelés alatt mint veszélyes politikai formációt. Nem jött az információ… Egy korábbi Moszad-főigazgató azt mondta, baráti országok vannak, de baráti titkosszolgálatok nincsenek. 

– Sajnálatos, hogy kiüresedtek a terrorizmusellenes nemzetközi harc szlogenjei. Miért történt ez így?

– A titkosszolgálatok és a biztonsági szolgálatok a kormányok, azaz a politika közvetlen irányítása alatt állnak. Amit tesznek vagy nem tesznek, abban ott a politika. Tehát ott lehet a mostani esetben is Brüsszel és Berlin Magyarországgal folytatott, számtalan uniós vitája.