Fotó: MTI/Kiss Dániel

Potápi Árpád János – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – a Tolna vármegyei település városnapja alkalmából rendezett Szent István napokon mondott köszöntőjében hozzátette: mi, magyarok minden megpróbáltatás ellenére megtartottuk a Szent István által ránk hagyott országot, keresztény kultúrát.

Hirdetés

„Szent Istvánnak köszönhetően minden bennünket ért csapásból megerősödve kerültünk ki, olyan szilárd alapokra került az ország, hogy azt a tatár, a török, az utána következő birodalmak, a szovjetek és Trianon sem volt képes elpusztítani” – fogalmazott.

„Mi magyarok ezer év után is büszkén valljuk meg keresztény hitünket, kultúránkat, európaiságunkat” – jelentette ki.

Azt mondta, úgy tűnhet, mintha csak „ránk hárulna az a felelősség, hogy megőrizzük Európának a tőle kapott keresztény értékrendjét”, és azt továbbörökítsük a következő nemzedékek számára. Ma a világ megkérdőjelezi ezeket az értékeket, és általában elutasítják a hazaszeretetet. Amikor a szomszédunkban háború dúl, és kevesek szólnak a béke hangján, még nagyobb szükség van arra, hogy továbbra is a keresztény értékek mentén építsük a jövőnket az anyaországban, a Kárpát-medencében, és ott, ahol magyarok élnek – fűzte hozzá.

Korábban írtuk

Ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben rendkívül fontos, hogy megőrizzük államunk szuverenitását, keresztény kultúránkat, és megerősítsük összetartozásunkat a külhoni magyarsággal. Csak az egységes nemzet tud erős maradni, ma pedig erős nemzetekre van szüksége Európának – közölte.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Nagymányok 14 éve, Szent István ünnepén kapott városi rangot.

Az elmúlt évtizedben a város fejlődőképes volt, a közelmúltban  hat, csaknem egymilliárd forint értékű  beruházást adtak át – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a további önkormányzati épületeket, utakat, járdákat újítanak fel.

Arra utalva, hogy Nagymányokon német nemzetiségűek is élnek, kijelentette: a magyarok és a nemzetiségek közösen alkotják a nemzetet. „Csak a keresztény értékrend, az összetartozás, és a békés egymás mellett élés útján tudunk közösen haladni, akkor is, ha ezzel szembe megyünk mások akaratával” – szögezte le.

Potápi Árpád János köszöntötte a 2200 lakosú város testvértelepüléseiről, Zetelakáról, Reichelsheimből és Teunzból a városnapra érkezett vendégeket.