Fotó: MTI/Lakatos Péter
Fónagy János, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az állami kitüntetések átadóünnepségén az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban 2023. augusztus 18-án.

Kiemelte: Szent István tetteinek ereje abban rejlik, hogy biztonságot és jövőképet adott az országnak.

Felidézte, hogy augusztus 20-án Magyarország születésnapját, az államalapító Szent István királyt ünnepeljük, aki egységbe kovácsolta a népet, nemzetet faragva belőle.

Az államtitkár azzal folytatta, hogy minden korábbi nemzedéket próbára tett a történelem, hogy ellenállás nélkül ne hagyja idegenek kezébe jutni Magyarországot. Az ország ma azért létezik, mert őseink, amikor kellett, kiálltak érte és megőrizték Szent István örökségét – tette hozzá.

Úgy fogalmazott, hogy magunk ura lenni, közben magyarnak megmaradni soha nem „ölünkbe hullott ajándék” volt a Kárpát-medencében; minden történelmi próbatételt túléltünk mert megvolt az erőnk a hitünk és az elszántságunk.

Hirdetés

Rámutatott: a küzdelmek és kihívások ma sem kerülik el az országot, a szomszédban dúló háború, az elhibázott brüsszeli szankciók miatti gazdasági válság, az egész Európát átformáló migrációs nyomás és a koronavírus mind próbára teszi a kormányt és a családokat.

Szerinte Magyarországnak most nagyon erősnek kell maradnia, hogy tovább épülhessen az államalapító országa, amely „több mint ezer éve otthont és biztonságot ad a magyaroknak”.

Fónagy János Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át Gaál József gépész üzemmérnöknek, Kecskemét alpolgármesterének a Bács-Kiskun vármegye és Kecskemét gazdaságfejlesztése érdekében végzett munkájáért.

Szintén Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Kocsis István, a Magyar Posta Zrt. hálózati igazgatója a postai hálózat hatékony működtetése érdekében végzett munkája elismeréseként, illetve Vörös Béla Árpád villamosmérnök, a Balaton Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója, az Ipartestületek Országos Szövetségének alelnöke.

Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben Antalné Dobos Nóra, Csaba Éva, Farkas Anikó, Kocsisné Papp Pálfi Ágnes, Krauter Borbála részesült, mindannyian a Magyar Postánál vezető beosztásban dolgoznak.

A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést Bagaméri Árpád, rádió-, tv-műszerész, a Nyírbátori Általános Ipartestület elnöke vette át az eseményen.

Korábban írtuk